galéria megtekintése

Egymilliárdba került, már megrepedt a bicikliút

10 komment


Doros Judit, Hatvan

Itt aztán nehezen lehetne túltolni a biciklit, hisz tolni is alig lehet – foglalta össze lapunknak Bíró József, milyen állapotban van a több mint egymilliárd forintért megépített, Hatvant Boldoggal összekötő, tavaly átadott hét és fél kilométeres kerékpárút, amely mára több helyen is hosszan megrepedt, megsüllyedt.

A férfi, aki lelkes helyi lakosként folyamatosan nyomon követi és kritizálja a városi fejlesztéseket, már az átadás után jelezte a helyi vezetőknek, hogy egy frissen átadott bicikliút nem nézhet ki úgy, ahogyan pár hónappal az építkezés után kinézett: fű nőtt ki a repedéseken. Bíró tavaly nyár végén büntetőfeljelentést tett a hibák miatt, de a rendőrségen azzal utasították el, hogy nincs mit vizsgálni, egyelőre garanciális javításokat végeznek.

A repedést szurokkal próbálták eltüntetni
A repedést szurokkal próbálták eltüntetni
60lap.hu

 

Bíró nincs egyedül, lapunknak egy rendszeresen arra futó férfi is elmondta: „­egyszerűen röhej, hogy egy év után így néz ki a kerékpárút". Bíró Jószef pedig tesztelte, miként sikerült javítani a több helyen is megrogyott, berepedezett kerékpárutat.

– A hibák elfedése nem sikerült. Az út alapja megsüllyedt a repedések mentén, van ahol több centi a szintkülönbség. Ezt szurok kiöntésével nemhogy javítani, de elfedni sem lehet. A Zagyván átívelő, vasúti sínekből tákolt híd romokban, a Boldog irányába vezető földút pedig egy terepjárónak is kihívást jelent, nem egy kerékpárosnak – foglalta össze tapasztalatait.

Mivel a polgármester korábban bejelentette, hogy szakértővel vizsgáltatják meg, mi okozhatja a problémát, Bíró József közadatkérelemmel fordult a jegyzőhöz: tegyék közzé a szakértői véleményt.

Molnár József, a hatvani önkormányzat főtanácsadója azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy a kerékpárút „viszonylag gyorsan romlásnak indult". – Minket ez legalább annyira zavar, mint másokat, épp ezért sürgetjük, hogy a hibák feltárása után minél hamarabb végezze el a garanciális javításokat a kivitelező.

A Magyar Építők honlapján is foglalkoznak a hatvani kerékpárúttal: a képek alapján talajsüllyedés lehet a gond okozója, márpedig a talaj minőségét a tervezőnek kell megállapítania, és az ehhez megfelelő alapozási technikát kiválasztania, a kivitelező csak ez alapján tud eljárni. Idézik Horváth Richárdot, a város polgármesterét is, aki azt mondta: a javítást a kivitelező Duna Aszfalt Kft. fogja elvégezni, a költségviselés pedig a szakértői véleményre alapozva a felelősség megállapítása szerint történik majd.

A tiszakécskei Duna Aszfalt az Orbán–Simicska-háború kitörése óta az útépítési tenderek nagy nyertese. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.