A város fideszes vezetése minden eszközzel kiszorítja a diósgyőri stadion melletti számozott utcákban élőket. Legalább háromutcányi hely kell az új aréna parkolójának kialakításához, de a városban amúgy is szavazatokat hoz a cigányok vegzálása. Nem véletlen, hogy Kriza Ákos polgármester arra hivatkozik: 35 ezren írták alá a nyomortelepek megszüntetéséről szóló kezdeményezésüket, s neki ezt az akaratot tiszteletben kell tartania. A telepfelszámolási programnak a lepusztult szegregátumok átgondolt és tudatos felszámolását, új, élhetőbb környezet kialakítását kellene jelentenie. Ám Miskolcon egészen más történik.
Az önkormányzat ingatlanokkal foglalkozó cége, a MIK Zrt. sorra mondja fel a számozott utcákban önkormányzati bérlakásokban élők határozott idejű szerződéseit, ám helyettük nem ajánl fel hasonlót más településrészeken. Pedig a városnak jócskán vannak üres bérlakásai vagy olyan épületei, ahol kis befektetéssel ilyen célra alakíthatna ki ingatlanokat – tudtuk meg Tompa Sándor DK-s önkormányzati képviselőtől.
A tizenöt-húsz éve a számozott utcákban élő, alacsony nyugdíjból vagy épp közfoglalkoztatásból tengődő romák egyik napról a másikra az utcára kerülnek. Ha nem akarják, hogy a gyámhivatal elvegye tőlük a gyerekeiket, gyorsan új lakáslehetőség után kell nézniük. Vidékre nem szívesen mennek, ott nehezebb beilleszkedniük egy zártabb közösségbe, rokonaik is zömmel miskolciak, így a városban néznek szét albérletet keresve, immár piaci áron. Ám amikor a tulajdonos megtudja, hogy romák lennének az albérlők, többségük elzárkózik.
Így maradnak a városszéli, elvileg felszámolásra ítélt, de egyre zsúfoltabban lakott telepek, mint amilyen a hajdan hobbikertekkel teli, mára elszlömösödött Tetemvár, Hideg-sor és a Lyukóvölgy.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Molnár Józsefné egy éve költözött ide a számozott utcák egyikéből. Húsz évig lakott ott, sosem volt lakbérhátraléka, a rezsit is fizette. Aztán egy éjjel különös körülmények között kigyulladt a lakása, majdnem bent égett. Sógora mentette ki. Az asszony keze, arca, lába összeégett, több helyen plasztikai műtéttel tudták csak helyreállítani a bőrt. Vissza nem mehetett, a lakás tönkrement. Az önkormányzat cége 70 ezer forintos csekket küldött a kilakoltatás költségeire. Az asszony ma sem érti, miért kell kifizetnie, hiszen mindene elégett.
Most egy olyan család házát bérlik a Lyukóvölgyben rezsivel együtt 45 ezer forintért, amelynek tagjai Kanadában dolgoznak. Szerencséjük van: rendes kőházat kaptak, de tudnak olyanról, aki 50 ezret fizet egy jóval kisebb sufniért.
Lakatos György a Drenka-hegyen húzza meg magát, az ő háza még viskónak sem nevezhető, inkább fáskamra, amiben lakik. Több évtizedet húzott le a kohászatban, olvasztár volt, most 70 ezer forint a nyugdíja. A számozott utcákban ebből futotta a lakbérre, a piaci díjat azonban nem tudja megfizetni, mert akkor nem maradna ennivalóra. A MIK Zrt.-től bérel egy zártkertet, ide költözött fel 63 évesen. Ha nagyon hideg van, lebotorkál a lányáékhoz, akik a völgy aljában laknak kisgyerekekkel egy OSB-lapokból eszkábált kalyibában. De ott legalább van fűtés, és a meleg nem szökik el azonnal, mint nála a hegyen.
Mivel a cigányoknak a városban nem adnak ki albérletet, a peremkerületi árak gyorsan emelkedtek. Aki nem akar az utcán maradni, egy összkomfortos, kétszobás lakás díját fizeti ki egy kutyaólnál alig valamivel nagyobb tákolmányért.
Egyik nyomorból a másikba kerülve át.
