Egyházi fenntartásba kerülhetnek a Pest megyei szociális intézmények

A csődközeli helyzetben lévő Pest megyei szociális intézmények jövőbeni egyházi működtetéséről folytat tárgyalásokat Tarnai Richárd kormánymegbízott, országgyűlési képviselő (KDNP) – közölte a megyei kormányhivatal kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.

Kiss Attila tájékoztatása szerint a kormányhivatal vezetője az ellátottak érdekében tartaná hasznosnak az egyházak bevonását a jelenleg megyei működtetésű otthonok fenntartásába.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Tarnai Richárd az eddigi széles körű egyeztetések alapján úgy véli: az ellátásra kötelezett önkormányzat nem tud eleget tenni feladatának; csak az elmúlt időszakban nyolc civil fenntartású bentlakásos intézmény került csődközeli helyzetbe. A kormánymegbízott hangsúlyozza: megengedhetetlen, hogy az esetlegesen csődbe jutott intézmények lakói az utcára kerüljenek, ezért is megfontolandó az egyházak bevonása a hálózat működtetésébe.

A kormányhivatal közleménye szerint Pest megye egyházi fenntartásban működő otthonai mind személyi, mind tárgyi feltételeiket tekintve jók, messzemenően figyelembe veszik a bennlakók érdekeit. Az állami normatíván felüli egyházi normatíva pénzügyi garanciát jelenthet ezen intézmények további fenntartására – szögezte le Tarnai Richárd.

Mint hozzátette: míg ezek az intézmények határozatlan idejű működési engedéllyel rendelkeznek, addig a megyei önkormányzat fenntartásában lévő húsz intézmény közül csak négynek van ilyen engedélye, a többieké – a személyi és tárgyi feltételek hiánya miatt - 2012. december 31-jén lejár.

Noha a kormányhivatalnak nincs jogszabály által előírt ellátási kötelezettsége, erkölcsi felelősségének tartja a szociális ellátás megfelelő biztosítását, illetve a megfelelő megoldás megtalálását – hangsúlyozta a közleményben Tarnai Richárd.

Az MTI információi szerint Pest megye kormánymegbízottja megkezdte az egyeztetéseket az érintett intézmények egyházi kezelésbe adásáról, de hogy ez mennyi intézményt érintene, illetve hogy teljes, vagy csak részleges egyházi működtetésről volna-e szó, egyelőre nem tudni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.