galéria megtekintése

„Egyetértünk azokkal, akik nem jöttek ma suliba”

8 komment


Boda András

– Tanárnőnek tisztelettel jelentem, hogy a csoport létszáma tizennégy fő, ebből hiányzik nyolc fő – hangzott el hétfő reggel a Teleki Blanka Gimnáziumban egy történelem óra elején. Nem csak a hiányzók száma, távolmaradásuk oka is ismert volt: csatlakoztak a Facebookon szervezett, „Nem leszek suliban” nevű országos akcióhoz, hogy tiltakozzanak az oktatási rendszer hibái ellen, kiálljanak a tanárok mellett, valamint valódi és eredményes reformokat követeljenek.

Szabó Miklós / Népszabadság

– Egyetértünk azokkal, akik nem jöttek ma suliba, mi is mellettük állunk. Csak éppen nekem már elfogytak a szülői igazolásaim – magyarázta az egyik diák, miért ment be a suliba hétfőn. Többen is egyetértően bólogattak körülötte, s volt, aki a kémia témazáróval indokolta, miért volt fontosabb neki hétfőn a suli, mint a tüntetés. Mint megtudtuk, az osztály közvetlenül is érintett a tiltakozásban: ezúttal azonban – némiképp váratlanul – nem iskolájuk igazgatója, a tanártiltakozások emblematikus alakja, Pukli István került szóba, hanem a történelematlaszuk.

 

– Egyfelől az a baj, hogy egyszerűen nem jó, szakmailag több szempontból is kifogásolható az új atlasz. Másfelől elfogadhatatlan, hogy nem felmenő rendszerben vezették be – vette át a szót a diákok történelemtanára, Füle Piroska, és egy gyakorlati példát is említett, miért igazságtalan menet közben változtatni a szabályokon. – Vannak olyan évfolyamok, ahol a diákok még abból a régebbi atlaszból tanultak, amelyben ott volt a kronológia. Az újból viszont már hiányzik ez. Az persze nem baj, ha megtanulják az évszámokat, de az nem tisztességes, hogy visszamenőleg változtatják meg a szabályokat. Hogy

van, akinek másból kell majd érettségiznie, mint amiből több éven át tanult.

A szünetben tucatnyi diákot kérdeztünk a hétfői tiltakozó akcióról, s a beszámolókból kiderült, az osztályokból általában a tanulók fele, harmada hiányzott. Világossá vált az is: noha sokan bementek az iskolába, közülük a legtöbben egyetértenek a tiltakozással, csak éppen egy-egy fontos óra, dolgozat, megbeszélés miatt úgy érezték, most nem hiányozhatnak.

Szabó Miklós / Népszabadság

– Abszolút a tiltakozók mellett állok, csak az idén érettségizek, és semmiképp nem akartam hiányozni – mondta egy végzős srác.

Akadt azonban olyan diák is, aki nem értett egyet a tiltakozással. Pontosabban: annak módját vitatta.

– A mi osztályunkból tizenkilencből kilencen jöttek ma suliba. Szerintem is muszáj valamit tenni, mert nem jó a mostani oktatási rendszer, például sokkal több pénzt kellene költeni az iskolákra, és az is baj, hogy a diákokat soha, senki nem kérdezi meg. Csakhogy szerintem nem a távolmaradással kell tiltakozni, ráadásul így nehezebb is eljuttatni az üzenetünket –  vélekedett egy tizenkettedikes lány. – Én ezért inkább bejöttem, de kockás inget húztam. Szerintem a kockás inges tüntetéssel, vagy a gimnáziumunknál tartott fehér virágos akcióval világosabb kritikát fogalmaztunk meg.

Alternatív program

A Stúdió K Színházban alternatív foglalkozásokat hirdettek azoknak a tanulóknak, akik nem mentek iskolába hétfőn. Ottjártunkkor úgy húsz diák volt a színházban: az alsósok a Kassák Múzeum múzeumpedagógusának vezetésével kézműves foglalkozáson vettek részt, a nagyobbak pedig afféle közéleti klubban beszélgethettek az oktatásról, a tankönyvekről és az ország helyzetéről. Zubek Adrienn, a Stúdió K Színház ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre azt mondta, szolidárisak a megmozdulásban részt vevőkkel, egyetértenek céljaikkal, ezért a saját eszközeikkel igyekeztek támogatni őket. Felvetettük, sokan bírálják a tüntetést és annak szervezőit, támogatóit, mondván nem helyes, ha a diákok iskolai hiányzással tüntetnek, ám Zubek Adrienn úgy vélte, már a megközelítés is téves. Szerinte kifejezetten előremutató demonstráció az, amelyen a gyerekek és szüleik együtt tüntetnek saját magukért, jövőjükért és nem utolsósorban tanáraikért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.