Kórházak: Egyet beáldoztak, hatot mentenek

Döntött a kormány az uniós pénzből készülő kórházak sorsáról: lemondtak a szentesi kórház új tömbjének építéséről, a pénzt szétosztották további hat másik, lassan haladó projekt gyorsítására – derül ki a Magyar Közlönyből.

A csaknem kétmilliárdos többlet támogatáshoz jutott nyertesek között van például a Szegedi -, a Pécsi Tudományegyetem , a csornai kórház, és akad olyan gigaprojekt is, mint a miskolci megyei intézmény „csillagpontja". A legnagyobb összeget, mintegy 810 millió forintot, az egri kórház kapja.

Egy tavaly november végén elfogadott kormányhatározat értelmében azoknál a projekteknél, amelyek 2013. szeptember 30-ig nem érték el a 10 százalékos pénzügyi előrehaladást, illetve ez év január 15-ig nem rendelkeztek eredményes közbeszerzési eljárással, meg kell vizsgálni a támogatási szerződéstől való elállás lehetőségét. E vizsgálat eredménye a fenti döntést, melynek vesztesei a szentesiek lettek.

Szentesen 2,4 milliárd forintból tervezték az új tömb megépítését, a cél az volt, hogy egy helyre telepítsék többek között az intenzív osztályt, a traumatológiát, s a műtéti részleget, emellett műszervásárlás és a betegirányítási rendszer korszerűsítése is szerepelt programjukban. Idén tavasszal azonban még csak ott tartottak, hogy az események „felpörgetése” érdekében egy közbeszerzési eljárás keretében kívánták kiválasztani az építészeti illetve kiviteli terv készítőjét. Mivel a 2007-2013-as uniós költségvetési évben megkezdett beruházásokat 2015-ben le kell zárni, reménytelen e határidő betartása a Kurca folyó partján található  intézményben – ismerteti a szentesi beruházás történetét a Medicalonline.

A kórházi fejlesztéseknél az Új Széchenyi Terv keretében összesen 284 projekt kapott támogatást 84,51 milliárd forint értékben, amiből eddig 10,45 milliárdot fizettek ki, és mindössze 49 projekt zárult le, ami idén tavasszal még a 20 százalékot sem érte el. A kórházak államosításakor pedig szinte le is álltak ezek a fejlesztések, mert a tulajdonosváltáskor hosszú ideig nem volt, aki aláírja a számlákat.

A Világgazdaságnak az egészségügyi uniós beruházásokról készített korábbi összefoglalójából az is kiderül, hogy nem egy, évekkel ezelőtt meghirdetett projekt csigalassúsággal halad. Ilyen a Veszprémbe tervezett új onkológiai központ, amelynek az alapkövét 2012-ben tették le, de a központi épület kiviteli tervét még csak mostanában fogják jóváhagyni.

Például az egyik felgyorsítandó építkezés kedvezményezettjének, az egri Markhot Ferenc Kórház tervezett infrastruktúra-fejlesztésre 2010 áprilisában ítéltek meg 4,1 milliárd forintot, de a kivitelezőt a mai napig nem sikerült kiválasztani. Ők most folytathatják a projektet.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.