Egyelőre nem kapnak önálló orvoslásra jogot a kínai gyógyítók

További jogalkotásba menekül a kormány a hagyományos kínai gyógyítóknak szakmai egyeztetés nélkül ígért oklevél elismerése ügyében.

A keddi végszavazásra váró egészségügyi salátatörvénybe már csak az eredeti javaslat „legyengített” változata került be, úgynevezett koherenciazavart rendező indítványként. Eszerint egy későbbi kormányrendelet rendezné, hogy az ötéves kínai felsőfokú képzést igazoló keleti gyógyítók milyen tevékenységre kaphatnak engedélyt. A módosítás továbbra is lazán kezeli a diploma minőségét, hiszen a szakképesítést igazoló bizonyítvány vagy oklevél tényleges elismerését már nem is tartja az törvényszöveg új változata szükségesnek.

Mint emlékezetes, három fideszes orvos képviselő, bevallásuk szerint, „felső nyomásra” nyújtották be azt a javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy hivatalosan is praktizáljanak a hagyományos kínai orvoslás művelői Magyarországon. Indítványuk szerint az engedély kiadásának egyetlen feltétele lett volna, hogy a kérelmezőnek „hitelt érdemlő módon” igazolnia kellene, hogy hazájában (vagy abban az országban, ahol legutóbb dolgozott) nem tiltották el az orvosi tevékenység végzésétől. Mint arról lapunk elsőként beszámolt, a szakmai kollégium tagozatvezetője és később az orvosi kamara is tiltakozott a kínai orvoslásnak szabad utat adó javaslat ellen, a hétfői végszavazásra kerülő salátatörvényben a kormány valószínűleg ennek hatására visszakozott.

Az új változatot már elfogadhatóbbnak ítéli Hegyi Gabriella, a Pécsi Orvostudományi Egyetem tanszékvezetője, a szakmai kollégium tagozat elnöke is, aki korábban egyebek közt határozottan állította: a kínai orvosi egyetemeken szerzett diploma nem azonos értékű a nyugati országokban megszerezhető orvosi diplomával. És Európa-szerte önálló orvosként csak az végezhet ilyen terápiát, aki az orvosi egyetem elvégzése után, kiegészítő kurzus keretében sajátította el a kínai orvoslást. Azaz a hagyományos és keleti orvoslással kapcsolatos ismereteket is megszerezte. A szakember lapunknak azt mondta: reméli, hogy a kínai orvoslással kapcsolatos kormányrendelet előkészítésében a szakmai kollégium véleményét is meghallgatják és figyelembe veszik.   

Hőkezeléses akupunktúrával gyógyítanak egy alvászavaros, fejfájós beteget egy sichuani kórházban
A doctor ignites dried moxa during a traditional Chinese acupuncture treatment to cure headache and insomnia at a hospital in Suining, Sichuan province September 13, 2010. REUTERS/Stringer (CHINA - Tags: HEALTH SOCIETY) CHINA OUT. NO COMMERCIAL OR EDITORIAL SALES IN CHINA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.