galéria megtekintése

Egyelőre rács mögött marad a „skálás gyilkos"

5 komment

F. Gy. A.

Mivel az elítélt személyiségszerkezetét elemző igazságügyi elme-orvosszakértő a bíróság kötelező előírása ellenére sem vont be pszichológus a szakvélemény elkészítésébe, a büntetés-végrehajtási bíró szeptember 7-re halasztotta a döntést Bene László ügyében – közölte honlapján a Szegedi Törvényszék.

Benét 1996-ban ítéltek életfogytig tartó fegyházra, amiért társával, Donászi Aladárral 1989 és 1993 között elkövetett rablótámadásaik közben négy embert öltek meg.

Donászi a börtönben felakasztotta magát. Bene azonban leülte az elítélésekor érvényes szabályok szerint feltételes szabadlábra helyezéshez minimálisan szükséges húsz évet. Ezt követően ügyvédje márciusban indítványozta a szabadlábra helyezését. Egyebek mellett Bene jó magatartásával, zárkamegbízotti ténykedésével érvelt amellett, hogy az egykor rettegett sorozatgyilkos megbűnhődött már a tetteiért és kiérdemelte, hogy szabadlábra helyezzék.

Bene László
RTL

 

Első fokon a büntetés-végrehajtási bíró el is rendelte a szabadlábra helyezését, azonban az ügyészség megfellebbezte a döntését, és az ilyen esetekben az ügy jogerős elbírálásáig az elítélt a fegyházban marad. Másodfokon aztán a Szegedi Törvényszék eljáró tanácsa megalapozatlanságra hivatkozva megsemmisítette a büntetés-végrehajtási bíró döntését és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Az új eljárásban legfőképpen azt kell tisztázni, hogy az elítélt kész-e arra, hogy szabadulása után törvénytisztelő életmódot folytasson. Bene esetében az előjelek nem túl biztatóak, mivel a rács mögött töltött – mindent egybe vetve – 22 év alatt csak tíz hónapot dolgozott. Több egykori rabtársa is úgy nyilatkozott róla: kizártnak tartják, hogy Bene képes legyen munkát vállalni és a keresetéből megélni.

Egykori áldozatainak hozzátartozói is aggodalommal gondolnak Bene szabadon bocsátására. Egyikük a Blikknek azt mondta: az lenne az igazságos, ha élete végéig rács mögött maradna.

Egyáltalán nem zárható ki, hogy az fog történni. Bene ugyanis a legutóbbi időkig a börtönben adott interjúiban sem tanúsított semmiféle megbánást. Nyilatkozatainak hangvétele és tartalma csak akkor változott meg gyökeresen, amikor felvetődött a szabadlábra helyezésének a lehetősége, és ügyvédje már beadta az ehhez szükséges kérelmeket a bíróságra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.