galéria megtekintése

Egyelőre csak a hajléktalanoknak kell az MSZP székháza

4 komment


Rab László

ég a nyári ítélkezési szünet előtt meglehet az a bírósági ítélet, amelyben arról születik döntés, ki értékesítheti az MSZP-székházat a volt Köztársaság téren, amely ma már II. János Pál pápa nevét viseli.

Vadász Endre, a Starline Hungary Kft. felszámolásával megbízott Vadász és Partners vezetője elmondta, csak a jogi vita után lehet a házat eladni, amelynek értéke még ebben a leromlott állapotban is közelíti a 400 millió forintot.

Vadász Endre szerint érdeklődők volnának az épületre. A felszámoló azt is elmondta, volt úgy, hogy 400 köbméter vizet kellett a nagy esőzések után kiszivattyúzniuk a ház pincéjéből, mert már az egész épület beázik. – Állagmegóvásról most sem beszélhetünk, de amióta zárva van, legalább nem pusztul tovább. Szerinte a bírósági ítélet után okosabbak lehetünk, őszre megszülethet a megoldás.

A székház azután üresedett ki, hogy Gyurcsány Ferencet 2007-ben elnökké választották a szocialisták. Gyurcsány a rossz emlékű épület helyett egy Jókai utcai épületet választott, de azt sem tudták fenntartani.

 

A Köztársaság téri székházat kilenc éve a korábbi pártpénztárnok, Puch László Holding Zrt.-je 1,6 milliárd forintért adta tovább a Park View Hotel Kft.-nek, az offshore cég négycsillagos szállót álmodott a ház helyére, de aztán mégis eladta az ingatlant a Starline Hungary Kft.-nek. Az eladó és a vevő is kazah-izraeli tulajdonosi háttérrel rendelkezik, mindkét vállalkozás felszámolása elkezdődött, ezért nem tudják évek óta eldönteni, ki értékesítheti a különben igen jó helyen lévő ingatlant.

Lepusztultan is ér 400 milliót
Lepusztultan is ér 400 milliót
Földi Imre / Népszabadság

Miközben a háttérben nagy ívű terveket szőttek, az épületbe hajléktalanok költöztek, a rablók pedig minden mozdítható tárgyat elvittek. Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök egykori dolgozószobájába drogosok telepedtek, és szisztematikusan szétvertek mindent. Ez év januárjára életveszélyessé vált az épület. A felszámoló hetente cserélte a lakatot az ajtókon, mindhiába. Januárban aztán a rendőrség lehegesztette a bejáratot, azóta azt is figyelik, hogy ne járjanak be az alkalmi éjszakázók a házba.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.