Egy törvény, amelyet mintha Simicska Lajos írt volna

Tiltakozunk a mutyista és antidemokratikus változtatások ellen! - közölte az Együtt 2014 a Fidesz-KDNP frissen bejelentett párt- és kampányfinanszírozási törvényjavaslataival kapcsolatban.

A rezsim nem hazudtolta meg önmagát: az új párt- és kampányfinanszírozási törvényjavaslat olyan, mintha maga Simicska Lajos írta volna. A szombati zugsajtótájékoztatón kiderült az is: suttyomban az időközi választásokat is betiltotta a rezsim másik ura, Orbán Viktor - így reagált Rétvári Bence és Gulyás Gergely mai bejelentéseire az Együtt 2014.

Amint azt lapunkhoz eljuttatott közleményükben írják: "az Együtt 2014 tiltakozik a mutyista és antidemokratikus változtatások ellen. 2014-ben, a kormányváltást követően eltöröljük ezeket a gyalázatos jogszabályokat és tisztességes rendszert vezetünk be mind a választások, mind a pártok működése tekintetében!".

Az Együtt 2014 szerint a Fidesz semmit sem tett a korrupció és a politikai sumákolás ellen, de mindent elkövetett az átláthatatlan, kusza viszonyok fenntartásáért. Hiába javasolta minden, jelentősebb korrupcióellenes szervezet, a rezsim nem meri bevezetni a kampányszámlát, amelyről átlátható módon kellene minden kampánykiadást fizetni.  Továbbra sem lehet majd ezért tudni, milyen pénzből, mennyit költenek a választók meggyőzésére a pártok.

A szövetség szerint a kampányfinanszírozás körülményei zavarosak maradnak, Simicska Lajosék pedig továbbra is halászhatnak a zavarosban. A javaslat változatlanul nem írja elő, hogy a pártok számára azonos és nyilvánosan meghirdetett feltételek szerint lehessen plakáthelyeket bérelni, szórólapokat nyomtatni vagy más kampánytevékenységet folytatni. Éppen ezért változatlanul lehetetlen lesz nyomon követni, hogy a közpénzből kitömött fideszes kiskirályok hogyan és mennyit adnak vissza a pártjuknak, mennyi lenyúlt közpénzt mosnak tisztára a hatalmuk megőrzése érdekében.

Az Együtt 2014 így fogalmaz: a Civil Összefogás Fórum állami és párttámogatásból folytatta lejárató hadjáratát és gyűlöletkampányát Bajnai Gordon ellen a köztereken, buszok hátulján, újságok és portálok felületein. Ezt a tisztességtelen gyakorlatot zavartalanul folytathatják a jövőben is. A Simicska Lajos ihlette kampány- és pártfinanszírozási törvényt ugyanis úgy rakta össze a Fidesz, hogy az ilyen sumák kampányok továbbra is működhessenek.

Az ellenzéki szövetség szerint a törvényjavaslat egyik legnagyobb bűne az, hogy nem ad garanciákat a polgároknak arra: a pártok költéseit tisztességes eljárás során, független szervek ellenőrzik majd. A kormány felügyelete alatt álló Kincstár erre alkalmatlan, az Állami Számvevőszék élére pedig egy pártkatonát ültetett a Fidesz.

Közleményük így zérul: az Együtt 2014 jövőre a kormányváltást követően eltörli ezeket a gyalázatos jogszabályokat, tiszta és átlátható rendszert vezet be a párt- és kampányfinanszírozás területén, illetve helyreállítja a választás teljes szabadságát Magyarországon.

Az Együtt 2014 közleményére reagálva a Fidesz-frakció az MTI-nek így reagált:  "az Együtt 2014 legutóbbi nyilatkozatából világosan kiderül, hogy Bajnai Gordonnak és pártjának fáj az új kampányfinanszírozási törvény. Ezen persze nem csodálkozunk, hiszen az új szabályozásnak köszönhetően többé nem fogadhatnak el sok tízmilliós adományokat külföldről, a bankoktól és a nagyvállalatoktól. Bajnai Gordont eddig a bankok, a nagyvállalatok és a külföld finanszírozta, és nyilvánvalóan azok érdekeit képviseli, akiktől a pénzt kapja. Bajnai Gordon a külföld támogatása miatt ígérte meg, hogy visszavonja a rezsicsökkentést, a bankok pénze miatt akarja csökkenteni a bankadót, és a nagyvállalati milliók miatt beszél minimálbér-csökkentésről".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.