Egy nagy átverés a rezsicsökkentés?

A háztartások kiadásai talán csökkentek, a szolgáltató cégeknél keletkezett veszteséget azonban a lakosoknak kell megfizetniük a szentesi polgármester szerint.

Negyvenmilliót kell a szemétszállításba Szentes városának betennie – írja a Délmagyar.hu. A helyi hulladékgyűjtő vállalkozás működése a rezsicsökkentési hadjárat miatt vált veszteségessé, és a hiányt a településnek kell állnia, miközben ezt a pénzt lehetne másra is költeni – hangoztatta egy képviselő-testületi ülésen Szentes MSZP-s polgármestere. Szirbik Imre kijelentette: a bevétel növelését törvény tiltja, a kiadásokat tovább csökkenteni nem lehet, a kukásautónak pedig mennie kell.

A grémium a Szentes Városellátó Nonprofit Kft. idei üzleti tervéről vitázott, a benyújtott anyagból derült ki az, hogy az önkormányzatnak ebben az évben mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha meg akarják őrizni a cég működőképességét.

A városellátó július óta működik nonprofit kft.-ként, az átalakulásra jogszabály kötelezte. A státusa módosult, de a feladatok nem csökkentek, számos egyéb tevékenység mellett ők végzik például a városban, Szegváron és Nagytőkén, összesen 9500 ügyfélnél a hulladékszállítást. A bevezetett e-útdíj, a felügyeleti díj és a növekvő üzemanyagárak is tetemes veszteséget okoznak.

A testületi ülésen elhangzott, de a benyújtott üzleti tervből is kiderül, milyen tételekből áll a polgármester által is említett negyvenmillió forint. A vállalkozásnak a szolgáltatási díjat – szintén jogszabályi kötelezettség miatt – a lakosok és az intézmények számára is csökkenteni kellett, s a 2012. tavaszi tarifákat vehették figyelembe, ami összességében 28 milliót vett ki a társaság zsebéből.

Ebből nem lehet lefaragni, hiszen év végéig nem lehet árat emelniük. Az új esztendő beköszöntével a hulladéklerakási járulék a korábbi tonnánkénti háromezer forintról a duplájára nőtt, ez a társaság esetében - 6650 tonnával számolva - majdnem húszmillió forint kiadásnövekedést jelent.

Megpróbálják a bevételeiket növelni, a kiadásaikat csökkenteni, s ezt a cégvezető, Varga Sándor szerint ezt az eddiginél is szigorúbb munkaszervezéssel tudják megoldani. Így az eredetileg 48 milliós mínuszt talán sikerül lefaragni negyvenmillióra, ezt azonban nem tudják máshonnan előteremteni, csak a város segítségére számíthatnak.

A jelenleg 131 embert foglalkoztató társaság vezetése szerint a most prognosztizált veszteség minden esztendőben jelentkezni fog. Ez azt jelenti, hogy számításunk szerint háztartásonként és évente nagyjából negyvenezer forintot kell a helyhatóságnak a szemétszállítási díjhoz hozzátennie, amit megint csak a lakosságnak kell megfizetnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.