Egy ifjú hölgy drága tanácsai Orbánnak

Négy és fél millió forintért segít Orbán Viktornak külpolitikai stratégiát kialakítani Orosháza fidelitasos alpolgármestere, Hutás-Csizmadia Ibolya, aki emellett havi 174 ezer forintot kap a várostól heti négy óra munkáért.

Az MSZP orosházi szervezete hívta fel a figyelmet arra a Miniszterelnökség honlapján olvasható szerződésre, amely szerint az orosházi politikus külpolitikai tárgyú szakmai tanácsadást nyújt a külpolitikai helyettes államtitkárnak, és „állásfoglalásokat ad a miniszterelnök külpolitikai stratégiájával összefüggésben”. Az orosházi ellenzék csodálkozik, mivel a hölgy eddig alpolgármester, előtte pedig hulladékgazdálkodási szakértő volt.

Az ellenzéki képviselők örömmel fogadták, hogy Hutás-Csizmadia Ibolya a szeptember 20-i közgyűlésen lemondott főállású alpolgármesteri megbízatásáról. Sem ő maga, sem Dancsó László polgármester nem tett viszont említést az előtte néhány nappal megkapott, miniszterelnökségi megbízásról. Ahhoz azonban ragaszkodtak, hogy társadalmi alpolgármesterként Orosházán is folytassa munkáját a hölgy, akinek 174 ezres fizetéséről vita alakult ki. Az ellenzék sokallotta, hogy az ifjú hölgy négyszer annyit keres heti négy óra munkával, mint egy közmunkás, aki végigdolgozza az egész hónapot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.