Egy felvétel zavarhatja meg a pécsi rektorválasztást

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) szenátusa február 20-án választ rektort, s az aktus előtt egy héttel ismeretlenek egy olyan hangfelvételt juttattak el elektronikus úton több hírportálhoz, ami megzavarhatja a döntést.

Erről a két rektorjelölt egyike, az egyetemet jelenleg is irányító Bódis József pénteken tájékoztatta a sajtót. Bódis elmondta, hogy az említett felvételről nem nyilatkozhat, mivel ahhoz meg kellene szereznie valamennyi ott megszólaló beleegyezését.

Információink szerint a felvétel – ami szerkesztőségünkhöz nem jutott el – 2010-ben készült, és azon Bódis, még mint a PTE szülészeti klinikájának igazgatója az egyetem akkori gazdasági vezetőjével tárgyalt egy külső céggel kötendő szerződéskötésről, s az elhangzottakból az vehető ki, hogy a közbeszerzés elkerülésének lehetősége is szóba kerül. A sajtótájékoztatón Bódis elmondta, hogy a felvételen a lombikbébi-program egyik külső céggel kötött szerződéséről van szó. Hozzátette, hogy mielőtt ő lett az igazgató, a külső cég 70, a klinika 30 százalékban részesült a program bevételeiből, vezetése alatt viszont ez az arány megfordult.

Ismert, hogy a PTE számos vezetője ellen 2010 óta büntetőeljárás folyik vesztegetés gyanújával, s a Győrben folyó per első rendű vádlottja a volt gazdasági igazgató. Bódis megjegyezte, hogy az ő neve gyanúsítottként sosem merült fel az ügyben. Bódis ennél többet nem kívánt elmondani, és azzal indokolta az alig pár percig tartó sajtótájékoztató összehívását, hogy meg akarja őrizni a rektorválasztás tisztaságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.