Az illegális határátlépőket regisztráció után beosztják valamelyik befogadó állomásra. Olyan papírt kapnak, amellyel ingyen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön – de csak a kijelölt befogadó állomás felé. Napközben óránként indul vonat Budapest irányába, ám este háromnegyed kilenckor elmegy az utolsó. Aki azt nem éri el, annak Szegeden kell töltenie az éjszakát.
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kirendeltségéről az utolsó vonat indulása után is bocsátanak még ki migránsokat. Hétfőn este mintegy 50 embert hoztak ki egy bérelt busszal. Némelyikük olyan éhes volt, hogy szinte kitépte az önkéntesek kezéből a szendvicset, a gyümölcsöt. Az aktivisták rájöttek, hogy a tejet, ásványvizet nem dobozban, palackban érdemes odaadni, hanem műanyag pohárban, hogy több embernek jusson.
|
Migránsok várakoznak a pályaudvaron
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Egy sötét bőrű férfinak vastagra dagadt a lába, miután papucsban gyalogolt Szegedig a Tisza árterében. Talpán cafatokban lógott a fölhólyagosodott bőr. Egy orvostanhallgató lány igyekezett ellátni. Megpróbálta óvatosan letépni a felvált bőrt. A férfi sziszegett, és mutatta, hogy ollóval kellene vágni inkább. Olló azonban nem volt. Végül a bőrcafatok elfogytak, a férfi lábát fertőtlenítették, és sebtapasszal ragasztották le.
A segítők megegyeztek a pályaudvari vécét működtető magánvállalkozóval, hogy kitakarítanak a menekültek után, ha azok ingyen használhatják az illemhelyet. Éjszakára azonban ez sem jelent megoldást, olyankor ugyanis bezárják az épületet. Jó lenne mobil vécéket telepíteni, az azonban költséges és bürokratikus dolog: nemcsak vécé, hanem közterület-foglalási engedély is kell hozzá.
Nem könnyű határt húzni, hogy ki kaphat az adományokból.
Magától értetődőnek tűnt, hogy csak a migránsok. Később azonban jöttek oda helyi hajléktalanok, és fölmerült: őtőlük milyen alapon tagadnák meg az ételt? A hajléktalanok után kolduló romák is megjelentek – ez újabb dilemmát vetett fel.
Nem mindenki örül a szegedi civilek migránsokat segítő lelkesedésének. Hétfő este kétféle támadástól is tartaniuk kellett az aktivistáknak. Már korábban konfliktusuk támadt egyes taxisokkal, akik szerették volna elfuvarozni a migránsokat. Több történet terjedt el arról, hogyan fosztottak ki taxisok migránsokat. Ezek más változata szerint a pénzt átvették, de nem a mondott úti célig vitték a migránsokat, hanem kitessékelték valahol Szeged közelében. Sőt, többen azt is a taxisok számlájára írták, hogy a migránsokat Szeged belvárosában tették ki, kínos helyzetbe hozva ezzel Botka László polgármestert, aki korábban azt mondta lapunknak: a szegedieket nem zavarják a migránsok, nem is találkoznak velük.
|
A migránsok némelyike olyan éhes volt, hogy szinte kitépte az önkéntesek kezéből a szendvicset
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A Nagyállomás előtti taxis droszton várakoztak a fuvarozók. A civilek fordítókat és tolmácsokat bevetve tájékoztatókat osztottak a menekülteknek. Ezeken felhívták a figyelmet, hogy ha vonaton utaznak, nem kell fizetniük, sőt, némelyik nyelven az is szerepelt, hogy taxit igénybe venni veszélyes lehet.
Másik „ellenségnek" a szélsőjobboldali ultrák jelentkeztek be.
A taxisokkal volt némi lökdösődés, a kopaszok azonban kevesen voltak, különben is megjelent egy rendőrségi járőrkocsi, úgyhogy ők csak elvonultak, tisztes távolban a segítő civilektől.
Egyik informátorommal tettünk egy kört sötétedés után a hírhedt medencés kikötő környékén. Jöttünkre biciklis, kismotoros figyelők lódultak el, távolabb álló autóknak támadt hirtelen sürgős dolguk. Megálltunk a Tompai kapu melletti fás, bokros résznél – oda bújtatják a migránsokat az embercsempészek, majd mobiltelefonon átirányítják őket a Vadkerti tér felé, ahol beszállhatnak a rájuk váró autókba. Még egy találkahelyet mutatott informátorunk, a régi kisvasút környékén lévő víztorony környékét: világítás nincs, mindenütt fák, bokrok és gaz. Több gépkocsi is kóválygott a környéken, tele emberekkel; fogalmunk sem volt, migránsok vagy helybeliek ülnek-e bennük.
– Az volt Ázsia, ez itt Európa
– mondta kalauzunk, amikor visszaértünk a fénybe, a pályaudvar elé.
Ott éppen sajtótájékoztatót tartottak a MigSzol Csoport szóvivői. Hajnal Edina, a csoport alapítója hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a csoport mentes minden politikától és üzleti érdektől. Rengetegen akarnak civilként segíteni. Abban a pillanatban is 130 csatlakozási kérés várt elfogadásra. Aki szeretne segíteni, jöjjön bátran, minden segítő kézre szükség van! – mondta.
Szőke-Tóth Ágnes arról beszélt, mire van szükségük, hogy a menekülteknek segíthessenek. Meg kell oldani éjszaka a vécézés lehetőségét. Szükség lenne sátorra, ahol a takarókat, szivacsokat tarthatnák, fertőtleníthetnék két használat között. Gyümölcs, tej, nem sertéshúsból készült szendvics, bébiétel, fertőtlenítő kendő, felvágott, csomagolt kenyér, szénsavmentes ásványvíz, csokoládé, vitaminok, takarók – mindenből sok fogy naponta. Égető szükség lenne még áramvételezési lehetőségre, hogy mind a civil segítők, mind a migránsok föl tudják tölteni a mobiltelefonjukat.
Kékesi Márk Zoltán, aki szociálpszichológiát tanít a Szegedi Tudományegyetemen, azt mondta: gyakran találkoznak olyan emberekkel, akik hónapok óta a szegedi civilektől kapták az első emberbarát gesztust. Euróezreket fizettek ki embercsempészeknek, akik embertelen körülmények között elhozták őket idáig – de mindenki csak kifosztani akarta őket. Csüggedtek, fáradtak; elképesztő és megindító élmény, ahogyan ránk néznek, amikor a kezükbe adunk egy pohár meleg teát a hideg éjszakában.
Odasodródtam egy idősebb férfi mellé, aki időnként a mobiltelefonján mutatott valamit a migránsoknak.
– Utast keres? – kérdeztem.
– Csak a pontos időt mutattam meg nekik, mert kérdezték – felelte. Nekem is megmutatta a pontos időt.
– A civilek azt terjesztik, taxiba szállni veszélyes – folytatta. – Hát kinek veszélyes: a négy utasnak, vagy a taxisnak, aki egyedül van? Én csak Budapestre viszek el migránsokat, és kizárólag olyanokat, akiknek érvényes papírjuk van, hogy melyik befogadóállomásra mennek. Budapestről elérhető Debrecen is, Bicske is, Vámosszabadi is.
– Azt mondják, sokat kérnek tőlük.
– Annyit kérek, mint magától. Szegeden a válság óta nem éri meg taxizni. Akkor szállnak taxiba az emberek, amikor esik az eső. Vagy diszkó után a részeg fiatalok. Izgulhatunk, hogy telehányják-e az autót. Persze, minden szakmában van egy-két rossz ember. És akik a határ környékén vesznek fel külföldieket papír nélkül, azok többet kérnek – de többet is kockáztatnak.
A taxis elmondta még, hogy
nem a magyar, hanem a szerb fuvarozók fosztják ki a migránsokat.
Sőt, már azok sem, mert a menekülők a Western Union nemzetközi pénzátutalási rendszert használják. Kiküldik nyugatra a pénzüket, és onnan valaki visszaküldi nekik – minden országba annyit, amennyire éppen szükségük van. Így, ha kifosztanak valakit, nem az összes pénzét veszti el, csak pár száz eurót.
Közben nagy tülekedés támadt, mert a segítők takarókat osztottak éjszakára. Ám végül azok sem szomorkodtak nagyon, akiknek nem jutott.
A MÁV rendészei bezárni készültek az állomást. Az egyik segítő aktivista leszaggatta a padokról a szalagot, hogy rájuk lehessen feküdni. De valahogy nagyon megritkult a tömeg. Már csak harmadannyian voltak, mint korábban. Sokan még mindig a mobiltelefonjukat nézegették.
– Várják az üzenetet
– mondta halkan a taxis. Kinyitotta a mobilját, mintha azt kérdeztem volna, mennyi az idő. De most nem az óra jelent meg, hanem egy ikon, az ikonból pedig kibomlott egy fénykép.
– Nem akar ezek közül a befogadó állomásra menni egy sem – mondta a taxis. – Még akik elmennek, azoknak is előbb-utóbb akad valakijük, aki pénzt küld Nyugat-Európából, hogy kimehessenek ők is.
