galéria megtekintése

Egy málnaárussal sikerült kicselezni a vasárnapi zárva tartást

19 komment


Ungár Tamás

Úgy néz ki, egy málnaárus pár kiló gyümölccsel elegendő ahhoz, hogy a balatonfenyvesi CBA áruház átlényegüljön termelői piaccá, és így az áruház vasárnap is nyitva lehessen. Munkatársunk annak járt utána, milyen volt az úgynevezett piac első vasárnapja.

Vasárnap délelőtt mind a négy pénztár gőzerővel üzemelt a fenyvesi CBA áruházban, mivel állandóan 5-10 vásárló sorakozott a kasszáknál.

Vagyis nagyon bejött a CBA-nak a hétvégi nyitva tartás.

A település legnépszerűbb szabad strandjától mintegy kétszáz méterre, a fenyvesi kisvasút végállomásának szomszédságában lévő üzlet azért árulhat vasárnap is, mert szobányi előcsarnokában termelői piacot nyitott. A piacot egyetlen málnát kínáló eladónő testesítette meg. Ő húsz doboz gyümölcsöt árult, készlete 3-4 kiló lehetett. Elmondta, hogy a falu június óta működő termelői piacáról csalták át ide. A község valódi termelői piaca 300 méterrel odébb működik, 25-30 árussal. Ők gyümölcsöt, sajtot, húst, ruhát és strandcikkeket egyaránt raknak pultjukra.

 

– Nyugodtan mondhatnák azt is erre a piacra, hogy ez az Eiffel-torony – vélte egy 35 éves, budapesti férfi, aki feleségével és kislányával egy megrakott bevásárlókocsit tolva hagyta el a CBA-t. – Ócska hazugság ez is, de hát már csak nevetünk.
A férfi felesége tanácsára – bár bemutatkozott – nem adta a nevét, merthogy az egyik minisztériumban dolgozik, Amikor arról kérdeztem a házaspárt, hogy amúgy szoktak-e a CBA-ban vásárolni, a férfi így felelt: – Elvből nem. Nem viselem el, hogy mivel jobboldali, kormányközeli cég, etikátlan előnyökhöz jut. Ha lenne egy baloldali áruház, ott se vásárolnék.

Már piac a balatonfenyvesi CBA-szupermarket
Földi Imre / Népszabadság

Két tucat vásárlót állítottam meg a CBA bejáratánál, s valamennyien egyöntetűen hazugságnak minősítették a piacra hivatkozó vasárnapi működést. Arról már kicsit megoszlottak a vélemények, hogy legyenek-e nyitva az üzletek hétvégén, ám a túlnyomó többség elutasította a zárva tartást.

– Jó lenne, ha kinyitnának vasárnap is a boltok – jelentette ki a 66 esztendős Böjti Attila, akinek évtizedek óta nyaralója van Fenyvesen. – Szeretek vasárnap vásárolni. Hozzászoktam, kényelmes. Ugyanakkor azt megértem, ha a kormány segíteni akarja a hazai vállalkozásokat, így a CBA-t is.

Csakhogy az EU nem engedi, hogy segítsük a magyar vállalkozásokat, nyilván ezért kell ez a piacos humbug.

– Egyetértek a vasárnapi zárva tartással – jelentette ki Vizsi László­ nagykanizsai orvos, aki Fenyvesen nyaralva csak egy villanyizzóért ugrott be a CBA-ba. – A gyerekeim Pesten élnek, s ők amióta nem lehet vásárolni vasárnap, sétálnak, kirándulnak a hétvégén. Jó ez így. Mindamellett az üdülőhelyeken nyitva lehetnének a nagyáruházak vasárnap. A vendégek kényelme miatt.

A Kaposváron élő, 35 éves Sándor Beatrix férjével és barátjával nyaral Fenyvesen, és megörültek, hogy a CBA vasárnap is kinyit: – A Balaton partján értelmetlen a zárva tartás. És igazságtalan, hogy így ki lehet játszani a törvényt, ahogy a CBA teszi. A zárva tartás bevezetésekor arra hivatkoztak, hogy az eladóknak nem jó a vasárnapi munka, de ez is rossz érv. Sok szakmában vasárnap is dolgozni kell, aki ezt választotta, az ezzel számol. Az ő esetükben tessék pluszbért fizetni, és ki lehet adni a szabadnapot hét közben is. Emellett adódik a kérdés: a fenyvesi CBA-sokat miért lehet munkára fogni vasárnap?

– Azért, mert ők nem válnak el – felelte erre a kérdésre a fővárosi Kiss Eszter. A három gyermeket nevelő 45 éves asszony hozzátette: – A törvény támogatói azt is mondták, hogy vasárnap azért kell bezárni az áruházakat, mert a hétvégi munka tönkreteszi a házasságokat, és sok a válás. A CBA-nál viszont csakis hithű, a házasság szentségét tisztelő katolikusok dolgoznak, így nem kell attól félni, hogy ők elválnak. Áááá! Tragédia ez az egész!

– Azért nem gondolnám, hogy ez tragédia – vetettem közbe.

– De az – szállt vitába velem az asszony. – Mert tragédia, hogy ennyi hülyeséget mondhatnak egy ország vezetői, és tragédia, hogy ennyien elhiszik.

Az emberek 90 százaléka utálja a vasárnapi zárva tartást, kétharmada ezt be is vallja nyíltan, de sokan még ebben is hazudnak,

mert ebben a kérdésben is agyatlanul támogatják a kormányt. Ők még azt is el akarják hinni, hogy ez az egy szem málnaárus hölgy egy termelői piac. Velük bármit el lehet hitetni. Hát ez a tragédia! Ez!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.