Egészségügy: bért emelne az államtitkár

Folytatja a kormány 2016-tól a béremelést az egészségügyben – jelentette be Zombor Gábor államtitkár a magyar ápolók napja alkalmából rendezett ünnepségen. Ám ennek részeként jövőre nem történne egyéb, mint hogy alapbéresítik az előző ciklus többlépcsős béremelését.
Ennek keretében az orvosok átlagosan havonta 100-110 ezer forintot kaptak, a szakdolgozók pedig átlagosan 20-24 ezer forinttal keresnek többet, mint 2011 előtt. Ha ez a juttatás az alapbér része lesz, akkor azzal is jelentősen nőhet az érintettek fizetése. Most ugyanis a többletmunkáért járó pótlékokba nem számít bele a kiosztott extra pénz. Az egészségügyben dolgozók havi jövedelmének több mint harmada a pótlékokból jön össze.

Nem csupán a pénzről, hanem a rendszerről is beszélt szerdán Zombor. A politikus az esemény után újságíróknak azt mondta, egyelőre semmilyen okát nem látja az egészségügy átszervezésével kapcsolatos határidők módosításának. Mint említette, a hét végéig megkapja az összesített adatokat a megyei és a fővárosi fórumokon született egyezségekről. Ezek segítségével készít javaslatot a szakállamtitkárság a kormánynak az ellátórendszer lehetséges átalakításáról.

Lapunk úgy tudja: a kormány az államtitkárság javaslata alapján 3-4 elképzelésből választhatja majd ki, hogy a ciklus hátralévő részében mihez kezd az egészségüggyel. Ebben benne van az is, hogy megvizsgálják, mennyibe kerülne, ha a jelenlegi struktúra változatlanul marad, illetve mivel járna, ha a most zajló kapacitásszűkítő egyeztetések nyomán alakítják át a rendszert. Miként azt is megvizsgálják, hogy a két említett változat kombinációja lenne-e előnyösebb a kormány számára.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.