galéria megtekintése

A családnak szinte semmije sem maradt, de legalább Gergő él

5 komment


Ungár Tamás

Gergő legyőzte a kórt, így nagy az öröm Buczkuéknál. Még akkor is, ha közben odalett otthonuk.

Nem keseregnek a szülők, annak örülnek, hogy Gergő erősödik
Nem keseregnek a szülők, annak örülnek, hogy Gergő erősödik
Facebook

Rossz, mint az ördög – mondja a hat­esztendős Gergőről, négy évvel idősebb nővére Lídia. – Ha akar valamit, és nem hagyom, akkor húzza a hajamat és csíp.

Buczku Lídia nevetve, szinte büszkén említi mindezt, mert öccse komiszkodásaiból azt szűri le, hogy a fiúcska meggyógyult. Ugyanígy vélekedik nővére, a 11 esztendős Mercédesz is, aki efölötti örömében mindjárt bele is csap öccse tenyerébe.

 

A jelek azt mutatják, hogy Buczku Gergő kijött a rettentő bajból. A csokonyavisontai fiú tavaly májusban hányt, s eleinte az orvosok múló  vírusfertőzésre gyanakodtak. Aztán hogy nem múlt a hányás és a hasfájás, majd egyre inkább szétesett Gergő mozgása, az egyik barcsi orvos beutalta a fiút MR-vizsgálatra. A pécsi diagnosztikai központban megállapították, hogy Gergő agyán két nagyobb és több kicsi rosszindulatú daganat van, amiképp a gerincén is. Gergőt Pécsen többször megműtötték, nyolcszor gyógyszeres kezelésen esett át, hetekig sugarazták, fejébe – hogy levezessék a koponyájában felgyülemlett agyvizet – söntöt ültettek, s mivel a sok kemoterápiától az étel már nem maradt meg benne, gyomorszondát kapott. Idén tavasszal a fiú tünetmentessé vált, így Budapesten átesett egy őssejtkezelésen, aminek célja az volt, hogy testének immunitását helyreállítsák. Ez a beavatkozás is eredményes volt, így Gergő gyógyultnak tekinthető.

Ettől még a fiú roppant gyenge.  Bár teste vézna, kalciumhiányos csontjai még az ő alig 17 kilóját se bírták el, és emiatt júniusban jobb talpcsontja eltört. Így egyelőre járni sem tud, igaz, négykézláb nincs már előtte akadály. Ha azonban ki kell mozdulni a házból, akkor kocsiban tolja őt anyja vagy ölében viszi. A fiúhoz naponta gyógytornász jár, és remény van arra, hogy fél éven belül Gergő együtt futkoshat kortársaival. A fiú gyógyszeres kezelésektől kihullt haja is pelyhedzik már, néhány hónap múlva a kényszerű kopaszság sem különbözteti meg őt a többiektől.

Gergő családjának az is erőt ad, hogy a fiú betegsége miatt minden tartalékát felélő famíliát környezete többször is segítette. A lakatosként dolgozó apa 102 ezer forintot keres, a bolti kereskedőnek tanult anya otthon van fiával, a gyerekek után 94 ezer forint ellátást kap. Emellett két alapítvány utal Buczkuéknak összesen havi 30 ezer forint támogatást. A csokonyavisontai II. számú református egyházközség az elmúlt tíz hónapban összesen 600 ezer forintot gyűjtött a családnak: a környékbeli – meglehetősen szegény – falvak hívői adták össze ezt a pénzt.

A megrokkant anyagi helyzetű család otthonára viszont egyelőre nincs megoldás. Buczkuék az apai nagymama házában laknak, a szomszédos háromszobás, öreg porta a sajátjuk, ami azonban lakhatatlan. A ház tervezett felújítására a családnak semmije se maradt. Más kérdés, hogy megnézve a többször átalakított, toldozott-foltozott házat, kérdéses: szabad-e erre a végletesen rossz állapotú épületre költeni.

Ugyanígy látja ezt Csokonyavisonta független polgármestere, Harasztia Attila is. A falu vezetése szívesen segítene, de családi házzal az önkormányzat nem rendelkezik A polgármesternek és munkatársainak nincs ötlete arra, hogyan jusson önálló otthonhoz Gergő családja.

Ezt Buczkuék se tudják. De nem keseregnek, inkább örülnek annak, hogy Gergő él, erősödik, jókedvű és újra komisz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.