Eger polgármestere szerint a városban nincs diszkrimináció

Tisztában vagyunk azzal, hogy a zsidóság nélkül Eger nem lenne az, ami - így reagált közleményében Habis László Eger polgármestere Ilan Mornak, Izrael budapesti nagykövetének azon szerdai bejelentésére, hogy nem látogat el a hevesi megyeszékhelyre.

"Szeretném, ha Ilan Mor Nagykövet Úr megismerne bennünket, ha tapasztalná, látná, hogy Egerben nincs diszkrimináció" - olvasható a városvezető által az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

A polgármester arra a hírre reagált, amely szerint lemondta egri látogatását Izrael budapesti nagykövete, miután meghallgatta azt a felvételt, amely szerint az egri önkormányzat idegenforgalmi és kulturális bizottsága "zsidósága miatt nem engedi fellépni" a városban Székhelyi József színművészt.

Habis László emlékeztetett arra, hogy az ügy kivizsgálásával megbízott önkormányzati bizottság elnöke az LMP önkormányzati képviselője, Csarnó Ákos, annak a hírportálnak a főszerkesztője, amelyik elsőként foglalkozott az üggyel.

"Úgy gondolom, ezzel biztosítottam mindenkit arról, hogy a kérdést Eger Önkormányzata a lehető legkomolyabban veszi" - fogalmazott Habis László.

Az egriugyek.hu elnevezésű honlap még április közepén írt arról, hogy a hevesi megyeszékhely önkormányzata politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről. Állításuk szerint az egyik nemkívánatos személy Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház volt főigazgatója, aki 2005-ben, az SZDSZ országos kongresszusán a Himnusszal kapcsolatos pamfletjében kifigurázta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Információik szerint a Középkori Piactér elnevezésű rendezvény szervezőjének ezért vissza kellett mondania a művész Villon-előadását.

A honlap a birtokába került jegyzőkönyvre hivatkozva azt írta, az ülésen Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök azt közölte, hogy a város lakói közül többen jelezték, nehezményezik Székhelyi fellépését. Erre reagálva a szervező, a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: kérte Csákvári Antalt, a Fidesz-KDNP képviselőjét, hogy "a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nemkívánatosak Egerben" - idézték a jegyzőkönyvet.

Ugyanakkor a stop.hu birtokába került az önkormányzat bizottsági ülésén készült hangfelvétel, amelyen a nemkívánatosnak nyilvánított Székhelyi József színészt "egy SZDSZ-es, büdös zsidónak" nevezik.

Az egri önkormányzat sajtószóvivője, Zentai László már április közepén cáfolta, hogy kultúrcenzúra működne a városházán. "Nemkívánatos művészekről természetesen nincs és nem is készül lista Egerben" - mondta.

Visszautasította az akkori állításokat a Fidesz egri szervezete is; ifj. Herman István, a párt városi elnöke a leghatározottabban cáfolta, hogy a helyi önkormányzat listákat készítene előadóművészekről, meghatározná, hogy kik léphetnek fel a városban és kik nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.