Szerinte az egészségügy működtetéséhez szükséges forrásokat fogyasztással arányos egészségügyi hozzájárulásként, a termékek árában – a jövedéki adóhoz hasonlóan - rögzítetten is lehetne biztosítani. A jövedelemarányos járulékot piaci fogyasztással arányos „járulékra” váltanák át. „Mindegy” lenne tehát, honnan a vásárlóerő, aki fogyaszt, szolgáltatást, árucikket vesz, hozzájárul az egészségügyi közkiadásokhoz. Megjegyzi: valamikor ilyen elven fizettük a kötelező gépjárműbiztosítást, az üzemanyag árában, a többet autózóra nagyobb teher hárult.

Éger István szerint „ötlete” a valódi teherviselő képességgel arányos szolidáris rendszer. Alkalmazásával orvosolható az örökké jogosan kifogásolt, minimálbéren bejelentett járulék ügye (hisz „mindegy” honnan származik a bevétel, ha bármit vásárol, fogyaszt, szolgáltatásért fizet, azzal hozzájárul az egészségügy kiadásainak fedezetéhez.)

További előnyeként említi, hogy nincs vita a járulék mértékén, és azon sem, hogy a járulékbevételek egyre fokozódó elégtelensége miért teremt egyre nagyobb igényt egyéb adóforrások iránt. Állítja azt is, hogy olcsóbbá válhatna a munkaerő és növekedne az ország versenyképessége, mert a jövedelemarányos egészségügyi járulékfizetés megszüntetésével jelentősen csökkenhetne a munkaadók és a munkát vállalók közterhe. A felszabaduló források jövedelemnövelő tényezőként jelennek meg, amely végső soron belföldi fogyasztásnövekedést is eredményezhet. Ez nemcsak az ágazati forrásteremtés, de munkahelyteremtés szempontjából is előnyös lépés lenne.

A többletadó mértékét úgy számolná ki, hogy a gyógyítás valós költségeit – beleértve a tisztességes béreket is ­– „terítené” szét a teljes fogyasztásra. Éger „reformkiáltványában” elismeri, hogy javaslata sokakban meghökkenést, megütközést is kelthet valamint azt is, hogy számos részlet még nem tisztázott. Így például – szerinte – a közgazdászoknak kell választ adni a rendszer bevezetése esetén több kérdésekre – tisztázni kell a nyugdíjasok viszonyát, akik még járulékot fizetve szereztek jogosultságot az ellátásra.

 A kamarai elnök szerint javaslata azért is megfontolandó, mert mint írja: az egészségügyi kormányzat láthatóan képtelen megbirkózni a feladattal. A szaktárca eddigi a „békét fenntartó” törekvése a haldoklás csendjét generálta. Szócska Miklós által nagyon erőltetett Semmelweis Terv, a bajok súlyosságát, összetettségét ugyan kimerítő részletességgel írja le, de a megoldási javaslataiban nemcsak hogy elégtelen, hanem veszélyes tévútra is vezethet. Az egészségügy munkaerő helyzetének javítására még érdemi ígéretekkel sem bír. Az egészségügy „megmentésére” szolgáló forrásként csak bizonytalan időtávú hatékonyság javítással és uniós pályázati forrásokkal operál. Ezek együttes összege sem közelíti meg egy sürgős (és hatékony!) mentőcsomag elégséges értékét.