Éger István kétmilliós fizetésért harcolna az orvosokért?

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár határozottan visszautasítja a három ágazati kamara elnöke által megfogalmazott kritikákat a kormány által benyújtott kötelező kamarai tagság visszaállításáról szóló törvénytervezetről.

Az államtitkár ezt vasárnap kora este arra reagálva közölte, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnökeinek reggeli nyilatkozata szerint noha október óta többször is egyeztetettek a minisztériumokkal, az utolsó, december közepére ígért megbeszélés valamilyen oknál fogva elmaradt, és nem az a szöveg került benyújtásra, amelyet korábban megismerhettek a kamarák.

Az egészségügyi államtitkárság emlékeztetett, hogy a törvénytervezet jelenlegi formája több fordulós egyeztetés eredményeképpen jött létre, legutoljára december 10-én találkoztak ez ügyben. Majd ezt követően a három kamara által kért változtatásokat - két vitatott pont kivételével - át is vezették a szövegen.

Az egészségügyi tárca különösnek tartja, hogy "ezt az ágazatban megindult példa nélküli konstruktív egyeztetési folyamatot éppen annak a kamarának a vezetője veszélyezteti, akinek a kötelező kamarai tagság helyreállítására irányuló kérése a legtöbbet nyomott a latban a döntés meghozatalakor".

A tárca közleménye szerint a két, nézetkülönbségre okot adó pont a kamarai tagdíj mértéke, valamint a kamarai tisztségviselők díjazásának kérdése volt.

Fenntartják azt a kormányzati álláspontot, miszerint a kamarai tagdíj mértékét az alulfizetett egészségügyi dolgozók védelme érdekében törvényi szinten korlátozni szükséges. Az ország gazdasági helyzetéből kötelezően eredő kormányzati mértéktartást pedig szerintük a köztestületek szintjén is érvényesíteni szükséges, ezért fenntartják, hogy a kamarai tisztségviselők díjazásának mértékét a kormánytisztviselők díjazásához kötötten korlátozzák.

Ezt a tervezetben a kormányzat a helyettes államtitkári bruttó 750 ezer forintos fizetéshez köti. "Az orvoskamarai javaslat ezt nem fogadta el, és a díjazás értékét az állami szektorban 2010-ben meghatározott bruttó 2 millió forintos vezetői díjazásban kívánta meghatározni" - tették hozzá.

Az államtitkárság közleményében jelezte: amennyiben a nézetkülönbségeket jelentő szempontokon kívül továbbra is léteznek pontosításra szoruló elemek a tervezetben, akkor - ahogy eddig is -, kész a problémák kezelésére, de "ennek a közvetlen párbeszéd a megfelelő formája".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.