Eddig 378-an csökkentették az államadósságot

Lassan gyűlik a pénz az államadósságot csökkentő alap számláján: mostanáig mindössze 39 millió forintot fizettek be az adakozók, akik főként kispénzű emberek, és eddig 378-an vannak.

Eddig valamivel több mint 39 millió forintot fizettek be az áprilisban életre hívott Összefogás az Államadósság Ellen Alapba, melynek irányító testülete a jövő héten alakul meg – közölte a Kossuth Rádió reggeli műsorában Horváth Tihamér, a civil kezdeményezés képviselője. Hozzátette, eddig 378-an adakoztak, főként kispénzű emberek.

Az alap céljáról szólva Horváth Tihamér kifejtette: három éves programot fogalmaztak meg, ez idő alatt jelentős összeget szeretnének összegyűjteni. Ha van az országban 300 ezer kicsit gazdagabb ember, aki képes 2 millió forintot befizetni, akkor az ország 10 százaléka, egymillió ember ki tudná fizetni a rá eső adósságot – mondta az alapot irányító testület tagja. Ez a 2000 milliárd forint mindössze 10 százaléka a jelenlegi államadósságnak, de nagyszerű lenne, ha a tartozás ennyivel csökkenhetne.

Rövidesen honlapot is készítenek, ahol naponta frissítik majd a beérkezett felajánlásokra vonatkozó adatokat - tette hozzá.

Bár a Kossuth Rádió nem kérdezett rá, de a Horváth Tihamér által ismertetett számokból kiderül: a katolikus egyházmegyék korábbi felajánlásai még nem érkeztek meg a számlára. Mint ismert, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke még áprilisban jelentette be, hogy egyházmegyéje 100 millió forinttal segíti az alapot, de hasonló felajánlást tett Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Érsekség vezetője is, aki az érsekség körüli felújítás csaknem 100 millió forintra rúgó áfáját utalná át az elkülönített alapba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.