Ebből lett a botrány: a teljes Kertész-interjú magyarul!
"Én nem holocaust-irodalmat, hanem regényeket írok"
Szerző: Tilman Krause 2009. november 7.
Beszélgetés az irodalmi Nobel-díjjal, és Welt-díjjal kitüntetett Kertész Imrével választott hazájáról, Berlinről, szerzői hitvallásáról, és a totalitarizmusról szerzett tapasztalatairól.
Die Welt: Tisztelt Kertész úr, Ön november 9.-én lesz 80 éves. Ezen születésnap alkalmából a legszebb ajándékot mégsem Ön, hanem valaki más kapja.
Kertész Imre: Igen? És ki lenne az?
Die Welt: Berlin városa. Mert Ön még mindig a falai között él.
Kertész: De mit is beszél Ön - én egy berlini vagyok!
Die Welt: Furcsa, valahol én azt olvastam, hogy Ön Budapestről származik....
Kertész: Kedvesem, Ön túl sokat olvas. Engedje nekem a következőt mondani: Én egy nagyvárosi ember vagyok - mindig is az voltam. A nagyvárosi ember nem köthető Budapesthez. Az a város teljesen balkanizálódott. A nagyvárosi ember az Berlinbe való!
Die Welt: Mi az, ami Önt itt így magával ragadja?
Kertész: Erre én Önnek több mindent tudnék mondani. Engedje meg, hogy ebből két dolgot emeljek ki. Berlin a világ legzeneibb metropolisza. Ez az egyik ok, amiért itt élek. Amikor még Budapesten laktam, akkor a zenehallgatásra egy kis tranzisztoros rádiókészülékkel a fürdőszobába kellet vonulnom. Ott volt ugyanis csak jó a vétel. Itt három operaház van, melyeket én bármikor felkereshetek. Ehhez jönnek még a nagyszerű filharmonikusok. Ezek egy zenerajongó számára paradicsomi állapotok. És itt van még a város nyugalmas urbánus atmoszférája. Éppen itt, Charlottenburgban. Amint egy kicsit szép az idő, az emberek kitódulnak az utcára, és kiülnek a kávéházi teraszokra. Ott olvasnak, esznek, isznak és flörtölnek. Nyáron Berlin egy nagy nyilvános wellness vidék. De mit is beszélek én: ez egy szauna, ahol az ember jól érezheti magát. Mindenki azt tesz, amit akar, és ezt a világ legtermészetesebb módján teszi. Itt nincs stressz, és nincs agresszió. Az emberek barátságosak egymással, és velem is. Én ezt az első pillanattól fogva így éltem meg, és így van ez mindmáig.
Die Welt: És ezzel Budapest nem tud versenyezni? Amikor Ön nekem tíz évvel ezelőtt megmutatta a várost, akkor az élet ott is színes és vidám volt.
Kertész: Ez Önnek, a turistának tűnt így. De ez csak a külcsín volt. Én éppen tíz napja voltam ismét ott. A helyzet az elmúlt tíz évben folyamatosan romlott. Szava a jobboldali szélsőségeseknek, illetve az antiszemitáknak van. A magyarság régi terhei - a hazugság és az elfojtásra való hajlam - jobban érvényesülnek, mint eddig bármikor. Magyarország háborús szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik.
Die Welt: Ön Budapesten született, ott töltötte a gyerekkorát, és a buchenwaldi koncentrációs táborból való szabadulása után is oda tért vissza. Itt születtek az Ön művei, melyekért Önt 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Mindezek élén áll a „Sorstalanság", melyet Ön 12 évi munka után 1975-ben fejezett be, és amely akkor jelent meg. Nincs ebben a gazdag irodalmi hagyományokkal rendelkező országban semmi, amihez kötődést érezne?
Kertész: Én az európai kultúra terméke vagyok. Egy dekadens, ha így akarja. Egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz. Elég az, hogy engem az Ön honfitársai zsidóvá tettek. A faji és a nemzeti hovatartozás számomra nem érvényes. És hogy rátérjek az Ön által említett gazdag magyar irodalmi örökségre, elárulnék Önnek valamit: a szocializmus évei alatt egyetlen államilag engedélyezett könyvet se olvastam el. Az én ízlésemnek ez nem felelt meg. Ha ezzel időnként meg is próbálkoztam, mindig kifordult a gyomrom. Természetesen van azért néhány magyar szerző, akiket én igen tisztelek. Ők a nyelv csodálatos művészei, dekadens, játékos alakok, akiknek a neve Önöknek itt, Németországban nem sokat fog mondani: például Krúdy Gyula, aki 1878 és 1933 között élt, vagy Szomory Dezső, aki Krúdy kortársa volt. Mindketten ugyanakkor nagyszerű esszéírók is voltak...
Die Welt: Ön Márai Sándort is elfogadja?
Kertész: Márai Sándor naplóit igen kiválóknak tartom. A regényeit - mivel nem érik el a modernek színvonalát - már nem annyira. Magyarországon az irodalmi modernek nem léteztek. Ezt csak jóval a háború után Nádas Péter és én pótoltuk be, majd jöttek a posztmodernek, mint Esterházy Péter. Amikor én még fiatal voltam, amikor íróvá lettem, akkor én az európai - mindenekelőtt a német - irodalmat olvastam.
Die Welt: Mi gyakorolt Önre különösen nagy befolyást?
Kertész: Minden vitán felül Thomas Mann! A háború után Lukács György 1954-ben adta ki az első Thomas Mann-szövegeket, melyeket én faltam. Ezek - a „Halál Velencében", a „Wälsungeblut" - megváltoztatták az életemet.
Die Welt: Éppen a "Wälsungenblut" a zsidóellenes karikatúráival ...
Kertész: Engem nem a hitvallás, hanem az esztétika érdekelt. És tegyük a kezünket a szívünkre: olyan újgazdag, felvágós zsidók, akiket Thomas Mann a művében 1910-ben bemutatott, igenis léteztek. Miért kellene akkor a szerzőt szemrehányással illetnünk?
Die Welt: Auschwitz után ezt már nem lehet ilyen könnyen venni.
Kertész: Ez lehetséges. De engem nem zavar. Ön tudja azt, hogy a Soahról igen öntörvényűen gondolkodom. Én - mint Jean Améry is - egy nemzsidó zsidó vagyok, és térünk rá a kollektív identitásra. Ez nekem nem fekszik. Én nem szeretem a népzenét sem. A klezmer pedig unalmas.
Die Welt: És Ön mégis sok könyvében írt a holokausztról.
Kertész: Én azért írtam a holokausztról, mert ezt az egyedi tapasztalatot - a 20. század egyik központi tapasztalatát - Auschwitzban és Buchenwaldban megszerezhettem. Gondolja csak meg: micsoda tőke is ez! De én nem írtam holokauszt-irodalmat, én regényeket írtam! Én professzionális író vagyok. Én minden sikerült mondatnak, minden találó szónak örültem. Az én büszkeségem mindenkor, és mindenekelőtt művészeti volt.
Die Welt: Ez az oka annak, hogy a zsidók kiirtásáról nem erkölcsi oldalról írt?
Kertész: Többek között ez is az oka. És ehhez jön még valami: a megkísérelt pusztítást, a 20. század rasszista antiszemitizmusát izoláltan vizsgálni. Ezt a korszak nagy tapasztalatával - a totalitarizmussal - együtt kell látni. És a totalitarizmusnak a náci uralommal nem lett vége. Egy olyan ország, mint Magyarország példáján látható az is, hogy az antiszemitizmus a nácikkal nem tűnt el.
Die Welt: Annak, aki az Ön könyveit - nem csupán a „Sorstalanság"-ot, hanem annak folytatását, A kudarcot, vagy az Ön legutóbbi regényét, a Felszámolást - olvassa, annak azonnal feltűnik a speciális - ironikus, gúnyos, szarkasztikus - Kertész-hang. Ön ezt a stílus fáradtsággal dolgozta ki, vagy erre is érvényes az Ön mottója "Le style c'est l'homme" („A stílus maga az ember")?
Kertész: Igen, az én természetem tényleg ilyen.
Die Welt: A bevezetésben születésnapi ajándékról beszélgettünk. Van valami amit különösen szeretne a 80. születésnapjára?
Kertész: Én a következőket kérném magamnak, amit minden embertársamnak is kívánnék: békét és kultúrát.
