galéria megtekintése

„Most nincs időnk leszállni a földre” – Interjú Molnár Gyulával

7 komment


Kálmán T. Attila

Vezetőket választ szombaton az MSZP. A négy pártelnökjelölt közül most Molnár Gyula válaszol a kérdéseinkre, elárulva, részéről a baloldali pártok közötti előválasztásnak nincs akadálya, csak ne legyen kínos az egész. Tervei között szerepel, hogy a politikát visszavigye az utcára, pártja üzeneteit pedig leegyszerűsítse. A Szanyi Tiborral készült interjút itt érheti el.

– Ki lesz szombaton a befutó elnökjelölt?

– Olyan erre fogadni, mint a magyar válogatottra az Európa-bajnokság kezdete előtt.

Kevesen gondolták azt, ami végül lett. Két dolog között választanak a küldöttek: maradjon, ami volt, vagy a változás valamilyen formája legyen. Én kínálom a legnyugodtabb, legkiszámíthatóbb változást, ezért azt gondolom, hogy a csata a jelenlegi elnök és köztem dől el. És én nyerek.

 

– Ezt mire alapozza?

– Korábban nem próbáltuk ki, mit jelent, ha egy nagy hibákat el nem követő funkcióban levő elnök ellen elindulnak kihívók. Mostanra érett be ez a helyzet, és a küldöttek többségének igénye, hogy történjen már valami szervezetileg, politikailag, és mozduljon meg a támogatás. Az igaz, hogy Tóbiás József stabilizálta a támogatóit, mert az emberi természet jellegzetessége, hogy fél a változástól.

De azt hiszem, többségben vannak a változást akarók, viszont mivel a szavazataik háromfelé osztódnak, ezért nem lesz első körös győzelem a kongresszuson.

Ha lehet jelzőket mondani, akkor Szanyi Tibor a dögös változást, Harangozó Tamás a radikális változást, én az integráló változást képviselem.

Szerintem utóbbit akarják legtöbben.

– Mit jelent ez konkrétan?

– Az elnöki kampányom tapasztalata, hogy a párttagok legnagyobb problémája a belső békétlenség, ezért békét teremtenék a pártban. Az én szerepem lehet megteremteni a lehetőségét, hogy minden generáció, minden politikai áramlat és minden régió békében megférjen egymás mellett. Kényesebb téma a politikai család integrálása, de itt is csiszolódtak az álláspontok.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Emiatt támadták is.

– El kell döntenie minden küldöttnek, hogy egy párttaggyűlést vagy egy választást akarunk-e megnyerni. Ha választást, akkor a nyitás a jó politika, de ez nem egy erős, önálló MSZP ellentéte. Egy erős MSZP jó alkut tud kötni, egy gyenge MSZP egy rossz összefogást tud csinálni. Szavazáskor azt kell mérlegelniük a küldötteknek, hogy amikor hazamennek, mit mondanak a szomszédnak, a hentesnek, a hitét vesztett aktivistának. Ha azt akarják: „Összekapjuk magunkat erre a két évre, és próbáljuk meg, mert van remény”, akkor a változásra kell szavazniuk.

– A balliberális jelzőt mennyire érzi magáénak?

– Az elmúlt hatvan napban minden stációt végigjártam, mint Jézus a kereszttel. Voltam az öregek jelöltje, Gyurcsány-barát, most nem vagyok elég baloldali. Ha azt mondom, a választásokhoz közeledve valamiféle együttműködésre lesz szükség, hogy legyen valami változás, az nem jelenti azt, ne lennék elkötelezett baloldali. Amit Szanyi képvisel, bezárja a pártot egy olyan zárványba, ami lehetetlenné teszi a mostani szavazóbázis növelését. Azok a mondatok, amik jól hangoznak az Egyesült Államokban Bernie Sanders szájából, Magyarországon nem hangozhatnak jól, mert van múltjuk, ott meg nem volt kommunizmus.

– A belső békétlenség miként oldható fel?

– A konfliktusokat rövid távon nem lehet megoldani, zárójelbe kell ezeket tenni.

Azt kell minden párttagnak megválaszolnia, kivel van több baja, saját párttársával vagy az ellenfelekkel? Ha valakinek a párttársaival, akkor lépjen oldalra. Csak azokkal lehet együttműködni, akik 2018-ban nyerni akarnak. Aki el akarja ezt sunnyogni, és azt gondolja, van 2018-2022-es ellenzéki stratégia, azokkal ezt nehéz elérni. Aki a belső kohéziót gyengíti, akörül el kell fogynia a levegőnek, és világossá kell tennie egy erős vezetőnek, hogy 2018-ban és utána sem állhat startvonalhoz.

–  Miért ilyen látványosak ezek a belső viták?

– Az elmúlt években túlságosan bezárultak a médiamegjelenés és a politikai akaratképzés lehetőségei, ezért túl nagy energiák fordultak a párton belüli politizálásra. Másrészt azt sugalltuk, hogy fontosabb a párton belüli pozíció, mint a teljesítmény, ezért felerősödtek ezek a viták. Ha a Fideszre vagy a Jobbikra néz valaki, nagyon egységes felületet lát, ezt kell nekünk is előállítanunk. Mivel a cikkcakkok kiegyenesítésére nincs elég idő, ezért legalább a szoknyákkal el kell takarni a tányércsörömpölést. Aki szivárogtat egy jobb pozíció reményében, az innentől meg kell, hogy bűnhődjön.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Ez reális cél?

– Ha van egy erős elnök, aki világossá teszi, hogy mi a politika, és mivel kell foglalkozni a következő években.

– Beszéljünk a feladatokról.

– 2018-at meg kell nyerni, ehhez meg kell találni a 106 választókörzetből azt a 60-65 helyet, ahol nagy esélyünk van, és ide koncentrálni az erőinket. A maradék helyen azokat a jelölteket kell megtalálni, akik komoly töredékszavazatokat tudnak hozni. Ezzel az önkormányzati választást is elő tudjuk készíteni, ami szintén nagyon fontos. A frakcióval pedig meg kell beszélni, ne rohanjunk a Fidesz után, hanem határozzunk meg néhány fontos témát, amit viszünk. A parlamentben csak a kötelező kűröket fogjuk megfutni, a szabadon választott gyakorlatokat máshova hagyjuk. Azt az alapelvet kell magunkévá tenni, hogy nem az emberek fordultak el tőlünk, hanem mi fordultunk el az emberektől.

– Tehát mi a megoldás?

– Vissza kell vinni az utcára a politikát, olyan helyzeteket teremteni, ahol lehet találkozni az emberekkel. Le kell egyszerűsíteni az üzeneteinket.

Szanyi Tibi szokta mondani, mindenki átvette az ő mondatait. Ez azért vicces, mert triviális dolgokat mond.

Nyilván az oktatás, nyilván az egészségügy, nyilván a nyugdíjasok kérdése, nyilván a gyerekszegénység – olyan politika nem lehet, amelyik ezeket nem érinti. Én ezt szélesebb dimenzióba helyezem. Kell egy gazdaságpolitikai csomagnak lennie, ahol arról kell beszélni, az EU-támogatásokon alapuló gazdaság hamarosan befejeződik, és egy zsákutca, ehelyett teljesítményalapú gazdaság kell. Szociálpolitikában komoly tartalékaink vannak, ezt világossá kell tenni. Közjogi dolgokkal kapcsolatban el kell tudni mondani, hogy áttételesen ez is érinti mindenki életét.

– Az alapszervezetek megerősítésére nem kell nagyobb energiát fordítani?

– A szocialista párt ma nem az a modern repülőgép, amely a levegőben tud tankolni, hanem ehhez le kell szállni a földre. Most nincs időnk leszállni a földre. A problémát érzékelem, ezért olyan vezetői döntések kellenek, amelyek nem feszítik túl a szervezeti kereteket. A szocialista párt még mindig olyan országos hálózattal rendelkezik, amilyennel más kis pártok nem rendelkeznek. A médiapárt kifejezést nem használom, mert másról van szó: olyan párt kell, ami a tetején világosan kommunikál, alul pedig ezt hitelesítő akciókat szervez. 2018-ra el kell jutni oda, hogy legyenek minden szavazókörben megfelelő embereink, de a választás előtt két évvel nem a belső ügyeinkkel kell foglalkozni. Be kell fejezni a köldöknézést.

– Pártszervezeti reform kell?

– A párt megyei szervezete megmaradt, a 106 választókerület viszont adottság. Megyei alapon szervezném a pártot, de a 106 választókerületi szervezőt megtartanám. Mivel erősen lejt a pálya, ezért nagyon erős, fókuszáltabb kommunikáció kell. Nem a közlemények és a sajtótájékoztatók pártja, hanem az erős, világos mondatok pártja leszünk.

– Mondjon pár világos mondatot.

– Például nem az egészségügyi ellátórendszer bonyolult ügyeiről kell beszélni, hanem azt kell mondani: „Olyan egészségügy kell, ahol nem meghalni mennek az emberek a kórházba, hanem meggyógyulni."  Kell foglalkoznunk a jól látható korrupcióval is, mert ha egy fontos miniszter kap 10 millió forintot, az emberek már legyintenek, mintha járna neki. Összefoglalva olyan ügyekkel, amelyek tényleg érdeklik az embereket.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

– Gyakori vád, hogy az MSZP nem tudja beteljesíteni ezeket az ígéreteket.

– A több ezer oldalnyi program vállalható, csak el kell tudni mondani a lényegét, hogy mit jelent szerintünk egy normális Magyarország. Mit sem ér ez a több ezer oldal, ha nem tudjuk az emberekben azt az érzést kialakítani, hogy képesek is vagyunk ezt megcsinálni és elhitetni, hogy ez jobb lesz, mint ami van.

– Árnyékkormányt akar alakítani?

– Ebben a kampányban senki nem mert személyi kérdésekről beszélni, én is óvatosan teszem rá bárkire a bélyeget, hogy velem van. Ha már 17-18 százalékos támogatottságnál tartunk, akkor tudjuk a kormányzó képességünket megmutatni és árnyékkormány-szerű működést felmutatni.

– Hogy lehet vonzani azokat az embereket, akikre ehhez szükség van?

– Revideálom az előbbieket, mert Hiller Istvánról kimondtam, hogy támogatom a választmányi elnöki ambícióit, és ő is támogat engem. Egyetértek az ő gondolataival, hogy ki kell nyitni a pártot és újjáépíteni a szellemi holdudvart. 

A jó témák a civilek felől érkeznek, a hatalomtechnikai módszerek viszont a pártoknál vannak. Világossá kell tenni, hogy együtt kell működni másokkal a 2018-as győzelemhez

és megmutatni, hogy az a fajta elkülönülő politika, amit az LMP folytat, a Fidesz hatalmon maradását segíti.

– Az együttműködés kialakításának jó terepe az előválasztás?

– Előválasztás-párti vagyok, de nagyon sok technikai kérdést vet fel a PM javaslata. Politikai akadálya nem lesz a részünkről az előválasztásnak, ha kitaláljuk, hogy akarjuk csinálni, és nem kínos lesz, hanem inkább erősít. Amit Tóbiás József mond, hogy a 106 helyen civilekkel összerakott valami lesz, az kockázatosabb, mint amit én mondok, hogy legyen együttműködés, egy vasárnapi ebéd, próbáljuk meg az értékeinket összébb csiszolni.

– Közös lista?

– Ezt ma még nem látom, hogy lehet a legjobban megcsinálni. Nem hiszek egy új választási pártban, sem az „olajfa koalíció”-szerű dolgokban. De a 106 választókerület fölé biztosan kell valamilyen felépítmény.

– Ki lenne a miniszterelnök-jelölt?

– A tárgyalásokat el lehet kezdeni egy belső emberrel, merthogy egy belső emberről beszélünk ilyenkor mindig, Botka Lászlóról. Ha ő vállalja ezt a szerepet, akkor a szocialista pártnak vele kell indulnia. Ha ő valamiért nem vállalja, akkor azt gondolom, többet hozna egy köztiszteletben álló külső ember, nem szűken vett pártpolitikus.

Az állapotunk és a külső képünk alapján jelenleg nincs olyan esélyes jelölt, aki ezt bevállalná.

Ha az embereket visszaigazolják azt a változást, amibe majd belekezdünk, akkor nagyobb lesz a merítésünk.

– Botkán kívül nincs más jelentkező az MSZP-ben?

– Nem látok ilyet. Ő egy alkalmas ember és soha nem utasította el ezt a lehetőséget. Nem kérem most őt fel ezekkel a mondatokkal, csak azt mondom, ha tárgyalni kezdünk erről, neki az egyes számú székben kell ülni, függetlenül attól, ki lesz a pártelnök. Nem Orbán 2.0-át kell keresni, ezért kizárom Gyurcsány Ferencet és azokat is, akik már vesztettek választást együttműködő pártok élén.

– Botka Lászlóval és önnel szemben is előkerülő kritika, hogy egy polgármestert könnyű támadni, mert elő lehet kaparni valami helyi ügyet vele kapcsolatban.

– Ha a politikai kultúra átmegy abba a sávba, hogy az ellenfelet nem legyőzni akarjuk, hanem kinyírni, akkor senki nincs védett helyzetben, mert mindenkiről ki lehet valamit találni. Aki bűnös, az bűnhődjön, aki ártatlan, azt fel kell menteni. Hibás dolog úgy beállítani, ha valaki dönt, hogy biztosan visszaél a hatalmával. Az első áldozatai között vagyok ennek a gondolkozásnak.

Ha Botka László ebből a szempontból veszélyben van, akkor Orbán Viktor súlyos életveszélyben,

mert hat éve legalábbis félreérthető döntéseket hoz. Virtuális személyt nem lehet miniszterelnöknek jelölni, aki még soha nem csinált semmit.

Molnár Gyula

„A legátvilágítottabb politikus” – mondja magáról. Ugyanis állítása szerint ártatlanul hurcolta a Fidesz bíróságra, amit több felmentő ítélet is alátámaszt. 1994–2010 között országgyűlési képviselő, 2002 és 2010 között újbudai polgármester volt, jelenleg önkormányzati képviselő a kerületben. Volt KISZ-titkár, a rendszerváltás óta párttag.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.