E-könyv a nők politikai szerepvállalásáról

Elektronikus formában is letölthető Gurmai Zita szocialista EP-képviselő honlapjáról és közösségi elérhetőségeiről az a tanulmánykötet, amely a nők politikai szerepvállalásának helyzetéről és javítási lehetőségeiről szól.

„Miért fontos a nők politikai szerepvállalása? Szociáldemokrata nők - akcióban” címmel jelentetett meg elektronikus könyvet Gurmai Zita, az MSZP EP-képviselője. A Kelet-Közép-Európai Hálózat a Nőkért és a Nők a Valódi Esélyegyenlőségért Alapítvány közös gondozásában megjelent e-könyvben szereplő tanulmányok az Európai Szocialisták brüsszeli konvenciója keretében rendezett munkaértekezleten elhangzott előadásokat foglalják össze, és arra keresik a választ, hogyan lehetne a nők politikai részvételét fokozni.

A megbeszélésen többek között megállapították, hogy a gazdasági válság különösen hátrányosan érinti a nőket, a megszorító intézkedések között kevés intézkedés történt a nők helyzetének javítása érdekében. Hozzátették, hogy az eddig elért eredményeket is veszélyeztetheti a nacionalista és populista mozgalmak megerősödése a régióban. A kötetben olvasható többek között a szerb szociáldemokrata képviselő, Besima Boric beszámolója a Bosznia-Hercegovinában tapasztaltakról, az ifjú Európai Szocialisták – nem mellesleg férfi – főtitkárának, Thomas Maesnek az értekezése a fiatal nőpolitikusok nehezített érvényesüléséről, de a magyar EP-politikus Herczog Edit is publikál többek között a kötetben, utóbbi a nők politikai szerepvállalásának digitalizációval való támogatásáról írt cikket.

A francia EP-képviselő, Sylvie Guillaume tanulmányában többek között arra mutat rá, hogy az új elnök, Hollande ígéretet tett arra: amelyik párt jelöltjeinek legalább a fele nem nő, az nem fog állami támogatást kapni. A horvát Sanja Manor pedig például, aki a zágrábi társadalombiztosítási és fogyatékosügyi irodájának tanácsadójaként dolgozik, többek között arról írt a kötetben, hogy harmincéves, fiatal diplomás nőként milyen nehézségekbe ütközik az előremenetel során.

Gurmai Zita lapunknak a kötet kapcsán azt mondta: a kutatások nyomán egyértelművé vált, hogy azokat a cégeket, amelyeknek a vezetésében több nő kap döntéshozói szerepet, kevésbé érintette a gazdasági válság, mint a kizárólag férfiak által irányított vállalkozásokat. „Ha több a nő, nagyobb a hang is, jobban átjönnek az üzenetek. Az Európai Parlamentben dolgozó harmincöt százaléknyi nőpolitikus is jobban teljesít, mint a férfi képviselők” – tette hozzá a szocialista politikusnő. Az elektronikus formában olvasható tanulmánykötet Gurmai Zita honlapjáról és közösségi elérhetőségeiről tölthető le.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.