galéria megtekintése

Durva harc folyik a TV2-ért, és mindenki mindent bukhat

16 komment


M. László Ferenc

Annak ellenére, hogy három héttel a nagy bejelentés után sem tudni pontosan, kié a TV2, Andy Vajna csapata már javában dolgozik. Pedig az üzletembernek még várnia kell a cégbírósági döntésre. A cégbíróság viszont Simicska Lajos üzlettársára vár, akit viszont Vajna német szövetségese próbál gúzsba kötni. A nagy tétért zajló pókerjátszmában minden játékos újabb trükkökkel próbálkozik.

Maratoni pókerjátszma zajlik a Róna utcában. Öt játékos ül a TV2 asztalánál, naponta emeli valaki a tétet, ami 20 milliárd forint is lehet.

Bárki blöffölhet vagy játszhat cinkelt kártyákkal.

Így jellemezhető a TV2-ügy, amely október 15-e óta folyik, azóta, hogy ketten is a tévé tulajdonosának vallották magukat. A játékosok: Andrew G. Vajna, Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a tévé két vezetője, Fonyó Károly, Simicska Lajos üzlettársa és a Megapolis Media Zrt. tulajdonosa, valamint a TV2 korábbi tulajdonosa, a német médiavállalat, a Pro7Sat.1 (P7S1). Kibicel: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a cégbíróság, és beszállhat a médiahatóság.

 

Legutóbb Vajna mondott be új tétet, pénteken megszerezte a GVH engedélyét. Ebből viszont csak az derül ki, hogy cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. ajánlata nem ütközik a piaci versenyről szóló törvénybe. Mivel milliárdos árbevételű cégek kerülnek majd egy kézbe, kötelező kikérni a hivatal engedélyét.

Andy Vajna vonalban van
Andy Vajna vonalban van
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ez vonatkozik Fonyó Károlyra is, aki hétfőn szintén beadta a kérvényét. Ám az sem zárható ki, hogy Simicskáéknak hónapokat kell várniuk a GVH-ra, mert ha több nagy médiacég kerül egy kézbe, a hivatal köteles kikérni a Médiatanács állásfoglalását. Márpedig a Megapolis úgy pályázik a TV2-re, hogy a cég érdekelt a Metropol nevű ingyenes napilapban, a Magyar Nemzetben, a Hír TV-ben és a Lánchíd Rádióban is.

Fel is vetődik a blöff gyanúja. Elvégre a versenyhivatal engedélye nélkül nem lehet a felvásárolt cég élére új vezetőt kinevezni,

pedig Fonyó október 15-én közölte: kirúgta Dederi­cket és Simont, majd magát nevezte ki ügyvezetőnek. Erre hivatkozva állíthatja azt, hogy Simonéknak nem volt joguk aznap aláírni az adásvételi szerződést Vajnával.

A tulajdonosváltásra vonatkozó beadványát a cégbíróság még nem bírálta el: a hiánypótlásra Fonyó Károlynak 30 napja van.

Ez nem kedvez Vajnának sem, hiába kapott zöld utat a GVH-tól.

Kockázatos lenne kineveznie vezérigazgatónak az RTL korábbi vezérét, Dirk Gerkenst, ugyanis erre csak a tulajdonos jogosult. Márpedig a TV2 műsorszolgáltató cégének – a Vajna által megvásárolandó TV2 Média Csoportnak – a TV2 Media Group a tulajdonosa, amit Fonyó akar a nevére venni. Tehát érdemes megvárni, amíg a cégbíróságon eldől, bejegyzik-e Fonyó tulajdonjogát. Egy biztos: kedd délig Vajna még nem kérte tulajdonjoga bejegyzését. Akár mindkét fél nekiláthat a TV2 átalakításához – a cégbíróság visszamenő hatállyal jegyzi be a változásokat –, ám aki ezt megteszi, nagyot kockáztat, hiszen ha a cégbíróságon nem ő lesz a befutó, mindent bukhat.

Durva tromf

Másfél hete beszállt a játékba Vajna oldalán a P7S1 is. A német médiavállalat leszögezte: soha nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy a TV2-n lévő zálogjogát Fonyóék töröljék. Márpedig a cégbíróság többek között arra kérte a Megapolist, hogy mutassa be a P7S1 hozzájárulását.

Az ügy hátterében az áll, hogy a német cég 2013-ban úgy adta el a tévét Yvonne Dedericknek és Simon Zsoltnak, hogy engedélyezte a vételár későbbi kifizetését, cserébe elzálogosította a céget. Ám

jogászok szerint a Pro7Sat.1 beadványának elviekben nincs jelentősége.

Az egyik legpatinásabb ügyvédi iroda, a Baker & McKenzie partnere, Vági József a portfolio.hu-n már 2010-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a cégbíróság gyakorlata évek óta problémás. Ugyanis nincs olyan törvényi előírás, amely kötelezővé tenné a zálogjogosult hozzájárulását, mégis gyakran szólítják fel hiánypótlásra a cégeket.

Vági szerint egyszerű félreértés állhat a háttérben: tényleges törlés esetén valóban kötelező lenne a hozzájárulás, de ebben az esetben csak átvezetésről van szó. Lefordítva a TV2-ügyre: Fonyó kérte, hogy a Dederick és Simon nevén lévő zálogjogot töröljék, de csakis azért, hogy ő automatikusan átvállalhassa a terhet. Két jogász is azt mondta lapunknak, ebben Fonyó egy fellebbezéssel helyre teheti a cégbíróságot. Ráadásul a Megapolis ügyvédje a múlt héten bejelentette: már letétbe is helyezték a TV2 vételárát, készek rendezni a számlát a P7S1 felé.

Nyitás és emelés

Lehet, hogy a P7S1 Vajna melletti nyilatkozata nem jelent fordulópontot, de az sem világos még, hogy Simicskáék pontosan mi alapján formálnak jogot a TV2-re – és az egész egyenletnek ez lesz a megoldási kulcsa. Az már kiderült, hogy két éve kötöttek egy opciós szerződést Dederickkel és Simonnal. A beadott nyilatkozatok szerint a két ügyvezető 2013 végén lehetővé tette, hogy Fonyó átvehesse a CCA, illetve a D6D Kft.-t, de csakis ezt a két céget.

Fonyó Károly már letétbe helyezte a TV2 vételárát
Fonyó Károly már letétbe helyezte a TV2 vételárát
Forrás: hajraveszprem.hu

Akkor ez a két társaság volt a tévé vagyonát kezelő TV2 Media Group tulajdo­nosa. A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, Fonyó erre hivatkozva akarja átvenni a TV2 Media Groupot, ezen keresztül pedig a tévét.

Csakhogy Dederick és Simon tavaly októberben úgy alakította át a TV2 mögötti cégeket, hogy kiiktatta a tulajdonosi láncból a CCA-t és a D6D-t. Ők erre hivatkozva állítják, hogy Fonyó opciós joga már nem ér el a TV2-ig. Egy biztos, a cégbíróság október 21-én azt is kérte, a Mega­polis mutasson valamilyen okiratot, amely alapján jogosult mindenki más előtt megszerezni a TV2 Media Groupot.

Jogászok szerint biztosra vehető, hogy Fonyó az eddig titokban tartott opciós szerződésben azt is kikötötte, hogy a jogai kiterjednek a CCA és a D6D más cégekben lévő vagyonára is, és most megtámadja a két kft. tavalyi kiürítését.

Ám még ha be is mutatja a szerződést, jogászaink szerint akkor sem biztos, hogy házon belül kerül. „Egy példával illusztrálva: valaki leteszi a vételárat egy vemhes kocára azzal, hogy heteken belül jön érte. Ám a gazda eladja az időközben megszületett malacokat. A vevő joggal állítja, hogy megkárosították, de nem követelheti az új tulajdonosoktól, hogy adják neki a malacokat, legfeljebb azt kérheti, hogy a gazda térítse meg a kárát" – saccolta meg az egyik cégbejegyzésre szakosodott jogász, mi lehet majd a TV2-per esetleges kimenetele.

Nyitott parti

Jogászok szerint az ügynek három kimenetele lehetséges. Kettejük közül valaki megnyeri a cégbírósági bejegyzési versenyfutást, azaz egy-két hónapon belül valaki beveszi a TV2-t. Ez viszont nem zárja ki, hogy hosszú pereskedés induljon, de Fonyó és Vajna megegyezhet peren kívül is. Forrásaink szerint az Orbán Viktorral háborúzó Simicska hallani sem akar kiegyezésről, azaz nem is a TV2 megszerzése lehet a célja, hanem Vajna tulajdonszerzésének akadályozása, amire ez a helyzet tökéletesen alkalmas.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.