galéria megtekintése

Törvényszerű igazságtalanság: más hibájából duplán fizet a becsületes lakó

5 komment


Ungár Tamás, Pécs

Igaztalanul bánt el az élet a pécsi Corvin utca 19-es és 21-es számú társasház húsz lakójával: a következő másfél évben havi 4200 forintot kell fizetniük, amiért cserébe nem kapnak semmit.

A húsz lakástulajdonos azért került ebbe a helyzetbe, mert a két lépcsőházban akad négy lakótárs, aki nem fizet a vízért, s ennek okán adósságuk másfél millió forint.

A vízszolgáltatásért felelős cég, a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő Tettye Zrt. törvényszerűen hajtja be a négyek hátralékát a társasház becsületesen fizető lakóin. Akik valamennyien kevés pénzből gazdálkodó emberek: nyugdíjasok, kiskeresetűek, többgyermekes családok. Egyikük lapunkhoz fordult, nem értve, miért engedi meg a jog, hogy a lakótársakat sújtsák a szomszédok tartozása miatt.

Hasonló történetet az elmúlt huszonöt évben sokat olvashattunk, annál érthetetlenebb, hogy a törvényalkotók semmit se tettek az ilyen helyzetek megelőzésére. A fő gond az, hogy a vízszolgáltató kezében nincs megfelelő eszköz arra, hogy a társasházak nem fizető lakástulajdonosait jobb belátásra bírják. Az áram- és a gázszolgáltató pár hónap elmaradás után kizárja a nem fizetőt a „jó”-ból, a vizes cég ezt nem tudja megtenni, ehhez új vezetékeket kellene kiépíteni a nem fizető lakás feletti és alatti otthonok feldúlásával. Ennek több százezer forintra rúgó költségét is a társasháznak kellene állnia.

 

A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége öt éve azt szeretné: szülessen törvény arról, hogy az elmaradt vízdíjat (amiképp a szemétdíjtartozást is) adóként hajthassa be a szolgáltató. Nem a társasháztól, hanem az adóstól. A törvényalkotók – minden érdemi indok nélkül – elzárkóznak ettől.

A Corvin utcai társasház húsz lakója fizeti négy személy hátralékát
A Corvin utcai társasház húsz lakója fizeti négy személy hátralékát
Laufer László / Népszabadság

Így megoldásként marad az, hogy a vízdíjat átvállaló társasház elárverezteti a nem fizetők lakását. Az egyik Corvin utcai lakás esetében élt is ezzel a lehetőséggel a társasház. Sikertelenül, ugyanis az ügyben kirendelt ingatlanszakértő ötmillióra becsülte az árverésre meghirdetett, 50 négyzetméteres lakás árát, ám ennek az összegnek még a felét sem ajánlotta meg senki az eddig lezajlott öt liciten. A valós érték legfeljebb kétmillió. Azért is ilyen alacsony, mert a társasháznak van még további három, vízért nem fizető lakástulajdonosa, s ki vágyik egy ilyen épületbe?

Ez különösen igaz ott, ahol elúszott banki hitele van egy vagy több lakástulajdonosnak. Ilyenkor a társasház teljesen tehetetlen. A komlói Ifjúság Lakásfenntartó Szövetkezet által kezelt házakban tucatnyi olyan lakó van, aki nem tudta fizetni devizakölcsönét, ezért a lakás valójában már a hitelező bank tulajdona. A bankok gyakran évekig nem indíttatják el a végrehajtóval az árverést. Budaházy György, a lakásszövetkezet elnöke szerint azért nem, mert az adósság már 4-6 millió, a lakásokért azonban talán ha 2-3 milliót adnának. A bank abban bízik, hogy az ár feljebb kúszik.

Eközben az adósok nem fizetik a közös költséget és a vízdíjat, ami havi 10-15 ezer forint terhet ró a társasházra, és így a szomszédos lakások gazdáira. S ők ezt a pénzt sosem kapják vissza, hisz ha egyszer elárverezik a lakást, akkor a befolyt pénz a banké. Ám addigra egy eladósodott lakás gazdája több százezer forintos tartozást hárít a társasházra. Utóbbinak nincs jogi eszköze arra, hogy rákényszerítse a bankot: árverezze el már végre a lakást! Így a bank meggondolatlanul kihelyezett hitelének az ártatlan társasházi közösség lesz a vesztese. A lakótársak, akik mások helyett fizetnek, mondja Budaházy György, ráadásul az adósságok miatt elszenvedik lakásuk elértéktelenedését.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.