galéria megtekintése

Nagyon sötét képet festenek Magyarországról

25 komment


Rab László

Az Európa Tanács szociális és ­jogi bizottságának éves jelentése nagyon sötét képet fest Magyarországról, mert hazánkban úgy lakoltatnak ki egész családokat, hogy a hatóságok nem gondoskodnak elhelyezésükről. Kifogásolják azt is, hogy a családok utcára tétele után a gyerekek többségét elveszik a szüleiktől.

Noha a Józsefváros enyhített valamit a kilakoltatásokon, és kitolta május elejéig a moratóriumot, 2011 óta alig változott a helyzet, Magyarországon ma is ki lehet lakoltatni az embereket elhelyezés nélkül. Az is jellemző, hogy a kilakoltatott családokat alternatív lehetőségek nélkül teszik az utcára, és a bajbajutottak nem férnek hozzá a szociálisbérlakás-pályázati lehetőségekhez – áll az Európa ­Tanács szociális és jogi bizottsága 2015-ös évet vizsgáló jelentésében, amelyhez a civil szervezeteknek, így A Város Mindenkié csoportnak (AVM) is lehetősége volt hozzászólni.

A Város Mindenkié csoport aktivistái a Józsefvárosban több kilakoltatást próbáltak megakasztani
A Város Mindenkié csoport aktivistái a Józsefvárosban több kilakoltatást próbáltak megakasztani
Földi Imre / Népszabadság

Az AVM úgy ellenpontozta a hivatalos – sok helyen torzító, illetve túlzottan optimista – kormányzati jelentést, hogy hajléktalanok hétköznapi tapasztalatait jelenítette meg.

 

A bizottság szerint a kilakoltatások terén nem változott a helyzet 2011 óta, és az, hogy alternatív megoldások nélkül ki lehet lakoltatni a lakókat, nem felel meg az Európai Szociális Charta előírásainak. A jelentés szerint az otthonuk elhagyására kényszerített lakók nem tudnak szociális bérlakásokra pályázni. Az Európa Tanács emberi jogi biztosának 2014. decemberi jelentése alapján „sürgősen szükség volna az egyéni, illetve krízismegoldásokon túlmutató nemzeti szociális lakhatási stratégia elfogadására” azért, hogy Magyarországon is érvényesüljön a lakhatáshoz való jog. A bizottság véleménye megegyezik a hazai civilek álláspontjával: kevés a szociális bérlakás, a szegénységben élők pedig nem kapnak megfelelő segítséget.

„A jelenlegi magyarországi helyzet nem felel meg a chartában előírtaknak, mivel a sérülékeny családok számára nincs lakhatási lehetőség”

– fogalmaz jelentésében a bizottság.

A jelentés rögzíti azt is: a teljes magyar lakosság 7,5 százalékát ki­tevő romák esetében erős a hátrányos megkülönböztetés, ami a lakhatáshoz való hozzáférés terén is tapasztalható. Az emberi jogi bizottság szerint 130 ezer roma él szegregált telepeken, ezek közül több száz telepen nincs alapvető infrastruk­túra. Az Európai Rasszizmus- és Intoleranciaellenes Bizottság (ECRI) tavaly júniusban elfogadott jelentése szerint „a helyi hatóságok próbálják kiszorítani a roma lakosságot a szociális bérlakásokból, elhelyezés nélkül lakoltatják ki őket, majd lakhatás tekintetében diszkriminatív szabályoknak vetik alá őket”.

A bizottság azt is megjegyzi, hogy a gyerekeket nem lehet pusztán anyagi okból eredő kiszolgáltatottság miatt elválasztani a családjuktól, Magyarországon ezzel is igen sok a gond. A gyerekeket ugyanis a kilakoltatás után általában automatikusan elveszik a családoktól.

A jelentésről szerettük volna megkérdezni az illetékes humántárcát, de kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ.

Szegénység és kirekesztettség

Az Eurostat adatai szerint 2008-hoz képest 28,8-ről 31,7 százalékra romlott a szegénységnek és a kirekesztettségnek kitett emberek aránya az országban. A lakhatási válság csalhatatlan jele, hogy egyre több család szívességi alapon húzza meg magát valahol. Jelenleg több mint 40 ezer önkormányzati lakás van Budapesten, minden tizedik lakás üresen áll, ezek java részét kiadható állapotba lehetne hozni. Abból a pénzből, amit az üres lakások fenntartására költenek (évi 200 millió forint), A Város Mindenkié csoport szerint havi húszezer forinttal számolva 800 család lakhatási támogatását meg lehetne oldani. A fővárosi kiadott lakások felét (53,7 százalék) adják ki szociális alapon, ez a Józsefvárosban és a Terézvárosban a legalacsonyabb (9-9 százalék).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.