Dunaújvárosi a Párbeszéd Magyarországért első helyi szervezete

Megalakult a Párbeszéd Magyarországért (PM) első helyi szervezete, és néhány hónap múlva minden választókerületben jelen lesznek - jelentette be az ellenzéki párt országgyűlési képviselői csoportjának vezetője csütörtökön Dunaújvárosban.

Karácsony Gergely elmondta: párttársaival a következő hetekben sorra járják a választókerületeket, és lehetőség szerint bejelentik a helyi csoportok megalakulását. Véleménye szerint 2-3 hónap alatt jutnak el addig, hogy "mindenhol ott lehessenek" az országban.

Kiemelte, hogy a 106 egyéni választókerületnek megfelelő struktúrát szeretnék felállítani, és a helyi csoportoknak az egész választókerületet le kell fedniük. Az első helyi csoport vezetésével Szabó Zsolt dunaújvárosi önkormányzati képviselőt bízták meg, aki a párt megalakulásáig a Lehet Más a Politika (LMP) színeiben politizált.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta: az országos politikában az LMP kettészakadását követően eldőlt, kik maradnak és kik folytatják a PM színeiben. Túl vannak a párt és az országgyűlési képviselői csoport megalapításán, elfogadták az alapdokumentumokat.

Úgy fogalmazott: "nyakunkon a választás, amely sorsfordító lehet". Nem rejtik véka alá - tette hozzá -, hogy részt akarnak venni a kormányváltásban. A Párbeszéd Magyarországért pártot kompromisszumkésznek nevezte, indoklásul hozzáfűzve, hogy "az ütőképes ellenzéki együttműködés alkukat feltételez".

Szabó Zsolt közölte, hogy a dunaújvárosi csoportnak jelenleg tíz tagja van.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.