Kardos Márton Lőrinciben él. Mindenki ismeri, hajdan ő volt az itteni erőmű igazgatója. Kínosan becsületes – mondják róla a helyiek –, igazságérzete legendás. Erről a helyi önkormányzati képviselők is rendszeresen meggyőződhetnek: Marci bácsi még túl a kilencvenedik életévén is szinte minden testületi ülésre bejár, nyomon követi az eseményeket, s a véleménynyilvánítási lehetőségeket is rendre kihasználja.
A Lőrinci Erőmű hűtőtavának partján harminc évvel ezelőtt épített horgásztanyát, akkor, amikor már nyugdíjba vonult: így nem vádolhatták azzal, hogy kihasználta a pozícióját. Sőt abba is belement, hogy egyik helybéli ismerősével megosztva építse fel a faházat: az ikerstégen minkét családnak egy-egy helyisége volt, a tárolót is közösen használták.
Nyugalomban telt el így harminc év: a két család pecázgatott, főzőcskézett, s szép lassan az unokák is kijárogattak a telekre. A tó melletti stégek területét az erőmű tulajdonosától, a Magyar Villamosművek Zrt.-től bérelték, a házak mögötti rész az önkormányzaté volt. Aztán jött 2012, és Kardos Mártont kellemetlen meglepetés érte. A stég mögötti területet az önkormányzat eladta, s nem más vette meg, mint az ő ikerstégszomszédjának, hajdani barátjának unokája, aki mindjárt vételi ajánlatot is tett neki a horgásztanya másik felére, nyolcszázezer forintot kínálva a faház feléért.
– Ezt a területet úgy adták el, hogy sem nekem, sem a többi érintett horgászház tulajdonosának nem szóltak – mondja. Amikor a polgármesteri hivatalban szóvá tette, hogy miért titokban adták el az ingatlant, azt a választ kapta, hogy a licitálást meghirdették a városháza benti hirdetőtábláján és Lőrinci honlapján is. – Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyilvánosságot kizárták, a lőrinciek nagy része ugyanis nem rendelkezik internethozzáféréssel, de akinek van is ilyen, nem figyeli rendszeresen a városháza honlapját – érvel.
Hozzáteszi: az önkormányzat az ingatlan értékesítésénél figyelmen kívül hagyta saját rendeletét is, amely arról szól, hogy az önkormányzati vagyon hasznosításakor nemcsak a saját honlapjukon, hanem az egyik nagy példányszámú reklámújságban is hirdetni kell. Kardos Márton nem nyugodott bele a szerinte nemcsak őt, hanem a lőrincieket is megkárosító döntésbe – elvégre az árverseny a város vagyonát növelhette volna –, ezért bírósághoz fordult jogorvoslatért. A bíróság nem adott neki igazat, szerintük törvényes volt az adásvétel.
A pereskedés megrontotta a horgászstégen addig békésen megférő két család kapcsolatát. Az önkormányzati földet megvásárló unoka, Tóth Gábor előbb ugyanis engedélyezte, hogy Marci bácsi, ahogyan addig, ezután is autóval hajthasson be a stégig, később azonban ezt visszavonta. Most csak gyalog mehet, igaz, a távolság nem túl nagy, de kilencvenegy évesen már minden feleslegesen megtett méter számít – mondja az idős nyugdíjas.
Ráadásul korábban a bíróság is helyt adott annak az érvelésnek, hogy a stégtulajdonosok mindig is autóval járhattak be a tóig, a nagykapuhoz kulcsuk volt, s ennek alapján biztosították a szolgalmi jogot is. Kardos Márton szerint a földvásárlás hátterében egy fondorlatos ügylet áll: a Tóth család ugyanis szavai szerint idősotthonok működtetésével foglalkozik, s úgy véli, a lőrinci tó partján is építeni szeretnének egyet.
Ehhez azonban az kell – mondja –, hogy őt kiűzzék az ingatlanból. Ez azonban nem fog sikerülni – teszi hozzá –, mert igaz, hogy ő maga már megette kenyere javát, de örökösei sem fogják soha eladni a fél stéget az immár ellenséggé vált korábbi barátoknak.
Vígh Zoltán, Lőrinci polgármestere nagyot sóhajt, amikor erről az ügyről kérdezem. Aztán annyit mond: gyerekkora óta ismeri és tiszteli Kardos Mártont, ezért nem akar olyat mondani, amivel esetleg megbánthatná.
Azt azonban leszögezte: polgármesteri javaslatra kétszer is visszavonták a föld eladásról szóló határozatot, hogy mindenkinek időt adjanak, aki indulni akar a licitáláson. Az önkormányzat jogi képviselője is arra hivatkozott: törvényes volt a föld eladás, és a stégtulajdonosok továbbra is megközelíthetik a horgásztanyát.
– Noha az adásvételi szerződés szerint csak a gyalogos átjárást kell biztosítanom, a behajtási engedélyt első kérésre azonnal megadtam Kardos Mártonnak: vele azért tettem kivételt, mert születésem óta ismerem. Később mégis visszavontam, mert aztán folyamatosan fenyegetőző üzenetekkel zaklatott – mondja Tóth Gábor. Ennek illusztrálására elküldött egy fotót, amelyet a horgásztanya falára függesztett ki Kardos Márton. „Engedd be a Tótot, s kiver a házadból”, illetve „A pénz beszél, a kutya ugat” felirat olvasható rajtuk.
Azt, hogy esetleg privát idősek otthonát építenének a megvásárolt telken, Tóth Gábor cáfolja. – Testvéremnek és nekem semmilyen közöm sincs semmilyen privát idősek otthonához, így természetesen a megvásárolt telken – ami egyébként abszolút alkalmatlan bármilyen nagyobb közösségi létesítmény helyszínének – sem fog ilyen épülni. (Noha nekik állításuk szerint nincs ilyen cégben részesedésük, édesapjuk, Tóth István a Napfény Otthon Alapítvány igazgatója. – A szerk.)
Felvetettük: korábban évtizedekig békében horgászott a két család, s azzal, hogy egyikük megvásárolta az önkormányzati földet, ez a béke felbomlott. – Nem érzi-e úgy, hogy már csak idős kora okán is méltatlan Kardos Mártonnal szemben, hogy nem engedi autóval megközelíteni a terület? Legutóbb már egy létra tulajdonjogán is összevesztek. Nem járna-e valamivel több tisztelet és türelem egy idős embernek? – kérdeztük Tóth Gábort.
Ő azt válaszolta: ugyan Kardos Márton mint egykori igazgató ajánlotta fel a stéghelyeket, de a rajta lévő horgásztanyát az ő nagypapája építette meg. – Jó volt a viszony a feljelentésekig, korábban mindig hívtam, hogy jöjjön ki, amikor ott voltam, segítettem neki bedobni a botot, adtam neki halat is néha, én etettem be saját költségemen, vágtam a nádat. A hátsó telket azért vettem meg, mert nem akartam, hogy idegeneké legyen – mondta, hozzátéve, hogy egyedül ők nyújtottak be érvényes ajánlatot az önkormányzathoz.
