galéria megtekintése

Dugódíj persze lesz, de Lázárral béke van

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 13. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Útdíj után jövőre, 2016 végén jön a dugódíj. Kormánytámogatást kap a BKV, és kiemelt célként megépül a római-parti védmű. Tarlós István főpolgármester ezenfelül azt is elárulta a Népszabadságnak, hogy kibékült Lázár János kancelláriaminiszterrel, és tényleg nem tudja, ki fog nyerni a metrótenderen.

Tarlós István szerint nem áll fenn közvetlen élet- vagy balesetveszély a 3-as metró vonalán
„A szakértők szerint nem áll fenn közvetlen élet- vagy balesetveszély a 3-as metró vonalán”
Veres Viktor / Népszabadság

– Készülnek egy kedves közterület-átnevezéssel Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő látogatására?

– Egyáltalán nem. Ez a kérdés nem az orosz elnökkel függ össze. Moszkva főpolgármestere, Szergej Szobjanyin úr tavasszal Budapestre látogat, így arra az időpontra szeretnénk megtalálni a Moszkva tér méltó utódjául szolgáló közterületet. De ennek semmi köze az orosz elnökhöz.

 

– A 3-as metrónak se lesz köze? Putyin látogatásakor ön szerint szóba kerül majd a járműfelújítás ügye?

– Nem tartom valószínűnek. Az sem biztos, hogy ott leszek az államfői fogadáson, bár az utóbbi időben meghívnak ezekre. Moszkvában mindenesetre Szobjanyin úr nem hozta szóba a metrófelújítást. A kiírt tenderre egyébként hét cég adta be a pályázatát. A bírálóbizottság két lépcsőben dönt majd. Ha hiszi, ha nem, fogalmam sincs, ki fog győzni.

– A 3-as metró műszaki állapotfelmérésével a Főmtervet bízta meg a főváros. A jelentés decemberre elkészült. Mit tartalmaz?

– Én sem ismerem ennek a tartalmát, de nincsenek különösebb illúzióim arról, hogy milyen állapotban van a vonal. Az első szakaszához 1976 óta nem nyúltak, a 2010 előtti húsz évben pedig a Fővárosi Közgyűlés egyetlenegyszer sem tárgyalt a 3-as metróról. De a BKV menedzsmentje szigorú utasítást kapott: csak üzembiztos járműveket engedhetnek ki a forgalomba. A szakértők szerint közvetlen élet-, illetve balesetveszély nem áll fenn a 3-as vonalán.

– A hírek szerint ön nyilatkozatot is kért erről a Főmterv vezetőitől.

– A hír igaz. A Főmterv vezetői itt nyilatkoztak erről. Nem tudom, hogy a jegyzőkönyv tartalmazza-e ezt, de mivel öt tanú előtt jelentették ki, ezért hitelesnek tekinthető.

– A metrófelújításnál maradva. A járműtendert már kiírták, de miből fizetik ki a munka 60–65 milliárdosra becsült költségét?

– Második éve zajlik a legkritikusabb szakaszokon a síncsere. Az infrastruktúra korszerűsítését azonban egészében megelőzi a járműfelújítás. Az ehhez szükséges forrást hitelből teremtjük elő. A megfelelő bank kiválasztására közbeszerzési pályázatot írunk ki. Mire a bírálóbizottság két lépcsőben elbírálja a járműpályázatra érkezett ajánlatokat, addigra ez az eljárás is lezárul. A banktender átfutási ideje a mai naptól számítva két hónap.

– Nem tartanak attól, hogy nem akad pénzintézet, amely ennyi pénzt hitelezne Budapestnek?

– A kérdés jogos, de tudomásom van arról, hogy van nagyon komoly banki érdeklődés, bár kétségtelenül nem széles körben.

– A BKV adósságából idén csaknem ugyanennyi – 53 milliárd – visszafizetése válik esedékessé. Ez jócskán meghaladja a cég erőforrásait. Honnan kerül erre pénz?

– A Demszky-korszakban felvett 112 milliárd forintos hitelállomány visszafizetése már 2012-ben is esedékessé vált. Akkor a kormány segítségével sikerült refinanszírozni. Azóta csökkent az adósság mértéke, de az idén valóban jelentős összeget kellene törleszteni. Határozott ígérettel bírok arra, hogy a jelenlegi költségvetés-készítés idejére a BKV működésének finanszírozását, ha nem is teljes egészében, de megoldja a kormány. S ugyanezt az ígéretet kaptam az 53 milliárdos adósságállomány törlesztésére is.

Több lehetőség kínálkozik. A kormánygaranciával történő ismételt refinanszírozás a legkevésbé kedvező ezek közül. Ennél lényegesen kedvezőbb megoldást is mérlegel a kormány, de ezt nem akarom elkiabálni. Ugyanakkor hozzáteszem, a miniszterelnök úr valamennyi választások előtt tett ígérete maradéktalanul teljesült.

Határozott ígérettel bír a BKV finanszírozásának a részleges megoldására
Veres Viktor / Népszabadság

– Ezek között volt a vétójog is. Akkor azt mondta, hogy másra fogja használni, mint amit az ellenzék feltételez. Látja már, hogy mire?

– Sok előzetes hírt olvashattunk a választások előtt arról, hogy milyen nagy feszültségek lesznek majd a főpolgármester és a kerületi polgármesterek között. Nem így lett. Öt évre nehéz előre látni, de most úgy tűnik, hogy nem lesznek nagy viták. A főpolgármester jogosítványait a törvényben jelentősen megerősítették, ami belőlem azt a reakciót váltotta ki, hogy kevésbé akarom mutogatni azt az erőt, amellyel a jogszabály felruházott. Másrészt a kerületi polgármesterekkel alapvetően másként alakult az együttműködés, mint az előző ciklus képviselőivel. S talán az sem mellékes, hogy nekem a ciklus végeztével nincsenek különösebb ambícióim, a kerületvezetők többségének viszont vannak.

– Mikor kezd a frissen megalapított Városigazgatóság?

– Január 15-én kezdi meg a munkát. A változásban leginkább érintett BKK, BKV és az Enviroduna alapító okiratának, közszolgálati szerződésének módosítására külön munkabizottságot kértem fel. Ezek tartalmát szintén egyeztetem majd az ellenzékkel. Ezekről az alapdokumentumokról várhatóan februárban dönt a közgyűlés. Onnantól jogilag is tiszta lesz a helyzet.

– Készül újabb személycserékre a cégek élén, illetve a hivatalban?

– Egyetlen poszt, a főépítészé maradt függőben. De ha lesz is változás, a jelenlegi főépítész akkor is a Városházán marad, csak más szerepkörben. Egyéb személyi változás nem várható.

– Még decemberben megbeszélésre hívta a polgármestereket az útdíjról. Mire jutottak? Másrészt, ön szerint mennyire terheli ez a fővárosi cégeket és a polgárokat?

– A tizenhét fideszes polgármesterrel egyeztettem ez ügyben, és maximum egyéves türelmi időben állapodtunk meg. A kormány január végére ígért korrekciókat, addig nem szeretnék elhamarkodott véleményt mondani. S óva inteném a többi polgármestert is ettől. Különösen Hajdú László XV. kerületi polgármestert, aki olyasmivel fenyeget, amelyhez nincs is jogköre, nevezetesen kitiltaná az arra kerülő valamennyi autóst, kukásautót. Bár azzal kapcsolatban nekem is vannak fenntartásaim, hogy a közszolgáltatást ellátó járművek, például a kék buszok fizessenek a város útjainak használatáért. Egyelőre tárgyalunk erről a kormánnyal.

– S ha már útdíj: a dugódíjat mikor vezeti be a főváros?

– A Demszky-kabinet a 4-es metróhoz kapott uniós támogatás fejében vállalta a behajtási díj bevezetését. Ez része a támogatási szerződésnek, így nincs sok választásunk. Hacsak nem akarjuk visszafizetni a beruházásra kapott 180 milliárdot, akkor be kell vezetnünk a dugódíjat. Az uniótól kaptunk erre némi haladékot. Jelen pillanatban egyébként egy magyar parlamenti döntés tiltja a dugódíj bevezetését. De a kormány tisztában van azzal, hogy ez mit jelent, így ebben változás várható. A BKV és a BKK jelenleg is dolgozik a zónahatárok kijelölésén, hiszen ez az egyik legfontosabb kérdés. Emellett a technikai feltételeket is meg kell teremteni. A bevezetés reális időpontja 2016 vége.

„A ciklus végeztével nincsenek különösebb ambícióim”
„A ciklus végeztével nincsenek különösebb ambícióim” – állítja a főpolgármester
Veres Viktor / Népszabadság

– Az előző ciklusban vett is – Vízművek –, eladott is – Főgáz – közműcéget Budapest. Erre a ciklusra mit terveznek?

– A miniszterelnöktől határozott ígérettel bírok arra, hogy a fővárostól egyetlen közszolgáltató céget sem vesznek el 2019-ig. S ez így van jól, hiszen a város közszolgáltatását innen kell szervezni.

– A Fővárosi Csatornázási Művek visszavásárlása szerepel a tervek között?

– A kormánynak egyértelmű szándéka a csatornázási művek visszavásárlása. A vízműveket a főváros saját, illetve a cég forrásaiból vette meg. A csatornázási művek esetében inkább arra lehet számítani, hogy az állam vásárolja ki a külföldi befektetőt. De a főváros kapja meg a menedzsmentjogokat, és többségi részvényes marad.

– Melyek a ciklus fő célkitűzései, programjai?

– A legfontosabb a 3-as metró felújítása, de bevezetjük az elektronikus jegyrendszert, folytatjuk a járműcserét, befejezzük a budai fonódó építését, megvalósítjuk a Margitsziget-programot és az állatkert bővítését. Ezenfelül kiemelt feladatnak tartom a római-parti védmű megépítését a csillaghegyi öblözet védelmében. Ebben a ciklusban szorosabb együttműködés várható a kormánnyal a fővárosi beruházások megvalósításában is, így például a Népliget és a Duna-partok rendbetételében. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes rendszeresen egyeztet ezekről Fürjes Balázs kormánybiztossal, én pedig havonta tárgyalok fővárosi ügyekről a miniszterelnökkel. Természetesen a teljesség igénye nélkül soroltam fel a projekteket.

– Kibékült már Lázár Jánossal? Mennyit kaphat Budapest az uniós büdzséből?

– A feleségem is erősen csillapította az én reakciómat, a miniszterelnök közbenjárására pedig elsimultak hullámok. Most már valóban kibékültünk, kollegiális a viszonyunk. Az uniós támogatások esetében ma jobb a helyzet, mint azt az előzetes sajtóhírek prognosztizálták. Ennek ellenére az uniós forrásokért folytatott Budapest–vidék harcban nem a főváros áll nyerésre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.