galéria megtekintése

Drogmentesíti az ügyészség Vizoviczki birodalmát

12 komment


Fekete Gy. Attila

Tényi István félhivatásos feljelentő válaszút elé állított az ügyészséget. Vagy kimondják, hogy a mintegy 40 szórakozóhelyet birtokló Vizoviczki László egyetlen érdekeltségében sem árultak soha drogot, vagy beismeri, hogy a vesztegetéssel és költségvetési csalással vádolt vállalkozó ügyében a drogszálat egyáltalán nem vizsgálták. Utóbbi esetben persze meg kell majd magyarázni, hogy miért nem.

Tényi azt követően tett bejelentést a Fővárosi Főügyészségen kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanúja miatt, hogy a Jobbikhoz közel álló N1TV Vizoviczki egyik bizalmasával készült interjúsorozatának legutóbbi részében a bennfentes interjúalany (aki nem mellesleg maga is vádlottja a Vizoviczki ellen folyó eljárásnak) a szórakozóhelyeken folyó drogkereskedelemről is beszélt.

Maga Vizoviczki mindig a drog elleni harc egyik felkent apostolaként állította be magát. Drogellenes plakátokat nyomtatott és fennhangon hirdette, ő nem tűri a kábítószert az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken. Ennek azonban pontosan az ellenkezőjét tapasztalta bárki, aki valaha is megfordult a hajógyári sziget Vizoviczki érdekeltségéve tartozó szórakozóhelyeinek valamelyikében. Minden helyen szinte minden drog kapható volt.

Korábban több, a drogpiacon jártas, névtelenséget kívánó forrás mesélt arról a sajtóban, hogy amit Vizoviczki állít, annyiban igaz, hogy ő maga valóban nem kereskedett droggal és az embereit is tiltotta a közvetlen üzleteléstől. Egyfajta koncessziós díj fejében viszont a kereskedők a biztonságiaktól és a Vizoviczkinek lekötelezett rendőröktől háborítatlanul árusíthatták a legkülönbözőbb drogokat. Egyetlen feltételnek kellett csupán megfelelniük: kizárólag minőségi árut kínálhattak. Ezt városszerte beszélték, a rendőrség azonban soha nem tudta konkrét bizonyítékokkal alátámasztani a befolyásos és ismert emberek, politikusok részvételével tartott drogpartikról szóló szóbeszédeket.

 

Ha a hivatalos rendőrségi források nyilatkozataiból indulunk ki, a szigeten soha nem árultak drogot, közéleti személyiségek sem drogoztak ott. Ma már érhető, miért nem találtak ott soha sem drogot, sem drogost. Vizoviczki (az ellene folyó perek egyikében ellene emelt vád szerint) főrendőröket fizetett le, hogy soha senki ne vizsgálódjon az érdekeltségei körül.

Azután sem változott a hatóságok álláspontja, miután a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség leleplezte a „Vizoviczki-féle bűnszervezetet", amely a vád szerint üzletszerűen adót csalt, és vezető beosztású rendőröket sem csak azért vesztegette meg, hogy védelmet vásároljon tőlük, hanem azért is, hogy segítsen félreállítani a konkurenciát. Egyes sajtóértesülések szerint egykor Vizoviczki egykori biztonsági főnöke, az ügyészséggel minden jel szerint vádalkut kötő V. István feladata volt a drogkereskedők kordában tartása. Ezt V. egyik ismerőse lapunknak cáfolta. A hatóságok pedig nem vizsgálták.

Vizoviczki és társai ellen két per indult: egy adócsalásért, egy pedig vesztegetésért. Drogokról sem a nyomozás kezdetén, sem az óta szó sem esett az ügyben drogokról. Amiről korábban az egész város beszélt, a jelek szerint csak a hatóságok fülébe nem jutott el.

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Tényi feljelentésként értékelendő bejelentése azonban most új helyzetet teremtett. A Fővárosi Főügyészségnek elvileg három napon, ha feljelentés-kiegészítést rendel el, 30 napon belül mondania kell valamit. Ha elrendelik a nyomozást a drogkereskedelem gyanújával, azzal kimondják, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Központi Nyomozó Főügyészség nem tárta fel a Vizoviczki-birodalom összes titkát. Gondoljon ki mit akar, hogy miközben olykor pár gramm droggal elfogott fiatalokat is előzetesben küldenek, ez esetben miért hunytak szemet az állítólag legalább egy évtizeden át zajló drogügyletek mögött. És egyáltalán miért nem akarták tisztázni, hogy folyt-e drogkereskedelem a hajógyári szigeten?

El is utasíthatják persze Tényi feljelentését - nagyjából ugyanannak a logikának a mentén, mint ahogy Portik Tamás korrupciós vádjai miatt sem indult eljárás Rogán Antal ellen. Mondhatják, hogy Vizoviczki bizalmasa semmi konkrétumot nem mondott, nem nevezte meg a drogkereskedőket, sem a drogokat, azok származási helyét és egy vevőt sem, tehát nem is folyt ott semmiféle drogkereskedelem. Jogilag biztos megindokolható egy ilyen döntés is. Legfeljebb a fél ország a hasát fogja majd a röhögéstől. De ezt majd csak túléli valahogy az ügyészség.

Nincs hatáskör

A Központi Nyomozó Főügyészség visszautasította, hogy figyelmen kívül hagyta volna a drogkereskedelemmel kapcsolatos vallomásokat. Nagy Andrea szóvivő lapunknak elmondta: „a V. László és társai ellen folyó nyomozás során tudomására jutott információk alapján megtették a szükséges intézkedéseket”. Hangsúlyozta azonban, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségnek nincs és a nyomozás idején sem volt hatásköre kábítószerrel való visszaélések nyomozására. Ezért a drogokkal összefüggő információkat átadták a nyomozás lefolytatására jogosult hatóságoknak. Még az ügyészséggel együttműködő V. István ellen is indult eljárás saját vallomása alapján is – derült ki a főügyészség szóvivőjének szavaiból.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.