Draskovics szerint hazudik, aki azt állítja, hogy a túlórák nincsenek kifizetve

A rendőrségnek gondoskodnia kell a polgárok biztonságáról, bármennyi átszervezést, többletszolgálatot, túlmunkát is igényel ez - jelentette ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Budapesten.

Bizonyos értelemben nagyon konzervatív ország vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy az állam kiépíti az apparátusát, legyen az akár rendőrség, akár bíróság, és nem foglalkozunk azzal, hol vannak igazán az ügyek és problémák - mondta a miniszter a rendőrség évértékelő értekezletének szünetében. Példaként említette, hogy amíg Szegeden és Békéscsabán ugyanannyi bíró van, mint tíz éve, de csak feleannyi az ügyük, addig Budapesten fordított a helyzet.

Ugyanezért nem mozdítottuk meg a rendőrséget sem, tette hozzá. Azt vártuk, hogy majd a világ igazodik hozzánk. Meg kell tanulnia az államnak, hogy szolgáltatást nyújt, igazságszolgáltatást és biztonságot, ez a rendőrség dolga.

Draskovics elismerte: "Ebben lassúak voltunk". Szavai szerint "az összes jogszabály azt szolgálja, hogy a rendőr legyen nyugodtan ott, ahová eddig állították", de - mint mondta - ezen változtatni fognak.

A miniszter azt tapasztalta, hogy a társadalmi közhangulatra való tekintettel a jövőben az ellenzék is támogatóbb lesz a törvényalkotásban.

A kifizetetlen túlórapénzre vonatkozó kérdésre hangsúlyozta: "Aki azt állítja, hogy túlórák nincsenek kifizetve, hazudik. És nyilván azért teszi, hogy félrevezesse a közvéleményt".

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz szerint 3 ezer rendőrrel többre lenne szükség, azt mondta: először számba kell venni a feladatokat, és megvizsgálni, mit lehet belső erőforrásból megoldani. Megjegyezte: azon dolgozik, hogy a rendőrség meglévő erejét, tudását hogyan lehetne jobban kihasználni, és ha ezek után még mindig hiányzik valami, akkor közlik a kormánnyal, mennyi pénzt kérnek, milyen konkrét intézkedésekre.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.