Döntöttek az állami kórházak gazdasági igazgatóiról

Féléves tanakodás után kihirdették az államosított kórházak gazdasági vezetőinek a névsorát.

Az intézmények államosítását követően, júliusban 62 kórházi gazdasági igazgatói állást hirdettek meg, de a kiadó helyek csaknem harmadára (23 intézménybe) fél évvel a pályázati kiírás után sem sikerült vezetőt találnia a kórházakat felügyelő Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetnek (GYEMSZI)

Az üresen maradt posztok többségére (16 helyre) 30 napon belül újabb pályázatot írnak ki. Kivéve a kiskunfélegyházi, a makói, a marcali, a körmendi, a kalocsai, a móri kórházakat és a Központi Stomatológiai Intézetet. Ezen intézmények ugyanis hamarosan beolvadnak egy másik, nagyobb kórházba.

A listában vannak érdekességek, például az Egyesített Szent István és Szent László Kórház gazdasági főigazgatói posztjára Kálmánné Juhász Ilona pályázatát ítélték a legsikeresebbnek. Ő az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közgazdasági főigazgató-helyettesi székéből startolt a kórházmenedzseri munkára. Kálmánnénak nem lesz idegen a kórházak világa, hiszen mielőtt az egészségbiztosító vezetője lett fél évre, az Uzsoki Kórház gazdasági igazgatója volt hosszú éveken át.

Furcsasága a pályázati bírálatnak, hogy a főigazgatói pályázaton és most, a gazdaságin sem nyert egyetlen kinevezett vezetőt sem a siófoki kórház. Az intézményt hosszú évek óta Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség többszörösen is megválasztatott egykori elnöke vezeti. A kipróbált menedzser az Orbán-kormánytól viszont nem kapott bizalmat ősszel, amikor a főigazgatói pályázatokról döntöttek, és most nem találtak megfelelő gazdasági igazgatót sem a kórházba. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.