Döntöttek a budapesti szuperkórházakról

Megjelent az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben: a fővárosi és a Pest megyei egészségügy fejlesztése érdekében négy új centrumot hoznak létre, amelyek köré társkórházakat szerveznek. Szerdán este hatkor virrasztás kezdődik a Péterfy Sándor utcai kórházért az intézmény előtt.

A jogszabály szerint, amit az MTI ismertet, a kabinet "egyetért azzal, hogy átfogó, térségi alapú kórházfejlesztés valósuljon meg" és a főváros területét is érintő egészségügyi térségekben négy központot alakítsanak ki.

Az észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, a dél-pesti az Egyesített Szent István és Szent László Kórház, valamint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán, a dél-budai centrum Kelenföldön, az észak-budai pedig "az észak-budai területeket érintő közlekedésfejlesztési beruházásokkal összefüggésben" jönne létre.

A kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter - az észak-pesti centrum esetében továbbá a honvédelmi miniszter - bevonásával dolgozza ki a fejlesztések koncepcióját és készítse elő a megvalósítást 2017. március 31-éig.

Az emberi erőforrások miniszterének és a nemzeti fejlesztési miniszternek 2017. június 30-áig meg kell vizsgálnia a fejlesztés során várható társadalmi, gazdasági és egyéb hatásokat. A kabinet felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterének bevonásával gondoskodjon 2017-ben legfeljebb 40 milliárd forint többletforrás rendelkezésre állásáról. A jogszabály szerint a kormány azzal is egyetért, hogy befejezzék a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb beruházását, és állami fenntartásba vegyék az intézményt. A klinikai tömbnek kiemelt szerepet kell kapnia a fővárosi egészségügy fejlesztésben: a telephelyén akarják elhelyezni az Országos Sportegészségügyi Intézetet.

A magyar sport versenyképességének megtartása és erősítése érdekében a kabinet arra is felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a sportegészségügyi feladatok komplex ellátása érdekében e feladatokat koordináló miniszteri biztost nevezzen ki - olvasható a kormányhatározatban.

Mint arról korábban a Népszabadság elsőként beszámolt:  a szaktárca a 2015 februárjában beígért egy budapesti szuperkórház helyett sok kórházas szupercsomagot javasol az uniós fejlesztésekből kimaradó Budapestnek. A júniusban kiszivárgott tervezet szerint két nagy kórházban, a Péterfyben és a Szent Jánosban megszűnne az aktív ellátás. Az utóbbi intézmény kapacitását csak átcsoportosítanák egy új szupercentrumba, ám a Péterfy, amely jelenleg is a főváros egyik legnagyobb ellátója, ápolási otthonná alakulna át. S ezzel épp egy jobboldali kormány szüntetné meg éppen az 56-os forradalom kórházát. Az „ötéves terv” készítői részben új épületekkel, részben összevonásokkal, átköltöztetésekkel hoznának létre olyan centrumkórházakat, amely folyamatos ügyeletet tartanak, és képesek megoldani a legbonyolultabb feladatokat. Ezekhez társítva fejlesztenének hét budapesti kórházat. A 335 milliárdos programból 200 milliárdot költenének új centrumokra.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.