A tanulmányfolyam első hullámából tavaly több mint tizenkétezer példány fogyott, ami példátlanul magas szám egy tudományos eszközrendszerrel dolgozó, meglehetősen szikár szövegekből összeszőtt esszékötet esetében, így aligha meglepő, hogy a második rész bemutatását is látványos érdeklődés kísérte a közönség, illetve a „szakma” (politikusok, kutatók, újságírók) részéről.

Látványos érdeklődés kísérte a tanulmányfolyamból szőtt újabb kötet bemutatóját Reviczky Zsolt / Népszabadság

A mostani, Orbán Viktor illiberális államának kiépülését és működését vizsgáló kötet jellemzően új szerzők munkáit tartalmazza – sok közöttük a szociológus, de akad újságíró, egykori politikus, sőt egy volt alkotmánybíró is. Utóbbi, az 1990 és 1999 között alkotmánybíráskodó Vörös Imre, a Keresztény Iskolatestvérek szerzetes tanítórend világi ügyvivője is – az ő tanulmánya például az alkotmány megpuccsolásával, és az új alaptörvény pozitívumainak, illetve negatívumainak elemzésével foglalkozik, a vívmányok sorában említve egyebek mellett az új alkotmányban szereplő, de jelenleg a gyakorlatban nem működő adósságféket. Vörös megállapítja, hogy „az állami intézményrendszer egyes lényeges vonatkozásaiban, különösen a korrupciós bűncselekmények rendszerszintűvé transzponált, intézményesített, államosított kontextusában a bűnszervezet fogalmi határait feszegeti” – ez valószínűleg az egész könyv egyik legfontosabb tételmondata.

Hasonlóan emblematikus Magyar Bálint bevezető tanulmányának azon bekezdése, amely a Magyar Köztársaság örökébe lépő Magyarország politikai berendezkedését és annak gyökereit elemzi. „2010 után, amikor a Fidesz felszámolta a liberális demokrácia intézményrendszerét, nem valamely történelmi modellt keltett életre, hanem új rendszert teremtett, amelynek rokonai nem a múltban, hanem a volt szovjet tagköztársaságok (Oroszország, Azerbajdzsán posztkommunista jelenében) keresendők. Az alapmodell ott bontakozott ki. Orbán rendszere kerülő úton, Nyugatról közelít e modellhez, és került a posztkommunista maffiaállamok trójai falovaként az Európai Unió sáncain belülre” – írja Magyar, aki szerint a hazai maffiaállamban „nem a klasszikus alvilági viszonyok minősített esetéről, a state capture-ről van szó, hanem arról, hogy egy politikai vállalkozás feje keresztapaként domesztikálja az oligarchákat. Ilyenkor nem a parciális gazdasági érdekek ejtik foglyul az államot, hanem egy politikai vállalkozás a hatalom monopolizálása révén a gazdaságot” (ami új megvilágításba helyezi például a napjainkban kulmináló Orbán–Simicska-konfliktust).

Kácsor Zsolt, lapunk debreceni tudósítója tanulmányában a debreceni viszonyokat nevezi meg a jelenkori államszervezés előképeként. „Ami a hatalom- és vagyonkoncentráció, a közjavak baráti magánzsebekbe vándoroltatása, a megbízhatónak ítélt gazdasági-politikai klientúra kistafírozása, a demokratikus fékek és ellensúlyok fokozatos kikapcsolása, a kulturális élet vezető pozícióinak elfoglalása, a fideszes médiaportfólió felépítése, valamint a közpénzből folytatott politikai marketing terén Magyarországon a Fidesz 2010-es, első kétharmados győzelme után megtörtént, az jóval előbb megvalósult Kósa Lajos polgármestersége alatt Debrecenben” – vázolja munkatársunk, aki szerint a debreceni modell olyannyira vonzónak és követendőnek számított, hogy 2006 és 2010 között fideszes polgármesterek sokasága zarándokolt a hajdúsági megyeszékhelyre „tanulmányútra”, ellesni Kósa titkait.

A Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia szerkesztette kötetet méltató Szelényi Iván akadémikus azt jegyezte meg: a kelet-európai térségben az illiberális (vissza)fordulat nem egyedülálló, az államtalanítás visszafordítására azonban rajtunk kívül csak a volt Szovjetunió területén került sor. Jórészt igaz ez a kriminalizációra mint uralmi technológiára is, ami a hatalom ellenfeleinek hatalmi eszközökkel történő ellehetetlenítését jelenti. Az est másik szónoka, Tóta W. Árpád publicista egyszerűbben fogalmazott: NER= lopás+hatalom+babona.