galéria megtekintése

Dombóvár félti az iskoláit, perbe hívja a Kliket

6 komment


Ungár Tamás

Pert indít a Klik ellen a dombóvári önkormányzat, mivel a város megítélése szerint az állami iskolafenntartó szervezet nem fordít elegendő pénzt a település tanintézményeinek karbantartására, s így azok állaga gyorsan leromlik.

Dombóváron hét, önkormányzati tulajdonban lévő tanintézményt vett át működtetésre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 2013-ban. Ezekre az általános és középiskolákra a korábbi évtizedben a város – alapvetően uniós forrásból – milliárdokat fordított. Dombóvár irányítói úgy látják, hogy az elmúlt három évben az említett ingatlanoknak az állaga sokat romlott, az állami fenntartó ugyanis szinte semmit nem költött az iskolaépületek karbantartására. Korábban a városvezetés ennek kapcsán jelezte elégedetlenségét a Klik helyi és megyei tankerületének, ám hatása nem volt a panasznak – állítja Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere.

Így néz ki például a Móra Ferenc iskola homlokzata

A szerző felvétele

– Havonta 14 millió 546 ezer forintot utal át Dombóvár az államnak iskolái karbantartására és üzemeltetésére – mondja Szabó Loránd. – Ennek a pénznek legfeljebb a töredékét fordították az épületekre az elmúlt három évben, így azok állapota folyamatosan romlik. Megtörtént az, hogy egy ereszcsatorna tisztításának elmulasztása miatt beázott az egyik iskola négy tanterme és igazgatói irodája. Az eresz tisztítása 70-80 ezer forint lett volna, így viszont több mint egymilliót kellett a beázott épület javítására áldozni.

 

A város felmérte, hogy hol ismétlődhet meg az előbbi történet. A listából kiderül például, hogy az Apáczai szakközépiskolában a műhely beázik, a taniroda padlója penészes, néhol a falak is azok, a nyílászárók pedig megvetemedtek. A Belvárosi iskola tetőszigetelési hibák miatt ázik be, itt rosszak a füstérzékelők is, a tornateremben meg potyog a vakolat. A Móra Ferenc Általános Iskolában az emeleti falak penészednek, a WC csempézése hiányos, a tantermek parkettájának lakkozása megkopott. A József Attila iskola északi oldalán is penészednek a falak és korhadnak, sőt kieséssel fenyegetnek az ablakok az ereszcsatorna lyukasságának következményeként.

A karbantartani valók teljes listáját nincs helyünk idézni. Szabó Loránd elismeri, hogy egyik épület sem omlik össze, ha továbbra is elmarad a javítás, az ingatlanok értékvesztése viszont jelentős lehet, ha a Klik (vélhetően a mögötte álló kormány utasítására) továbbra sem kíván áldozni erre a feladatra. Ezért a dombóvári képviselők legutóbbi ülésükön – a polgármester előterjesztésére – megszavazták, hogy perbe hívják a Kliket: a város a bíróságon próbálja kikényszeríteni, hogy az iskolafenntartó fordítson annyi pénzt a rábízott tanintézmények karbantartására, ami által azok megőrzik állapotukat és értéküket. A megóvás egyébként azért is fontos, mert az iskolaépületek többsége helyi védettséget élvez, ezek a – néha százévesnél idősebb – ingatlanok nagyban meghatározzák Dombóvár arculatát, és a helyiek erősen kötődnek hozzájuk.

Szabó Loránd: Nem csak a mi problémánk!
Szabó Loránd: Nem csak a mi problémánk!

Szerettünk volna beszélni az iskolák vezetőivel, hogy megtudjuk: valós-e az önkormányzat hibajegyzéke, s veszélyeztetve érzik-e a rájuk bízott intézmény működésének műszaki biztonságát? Nem tudtunk szót váltani velük, mert a Klik országosan eltiltotta az igazgatókat attól, hogy nyilatkozzanak. A Klik utasítása értelmében arra sem volt lehetőségünk, hogy megnézzük a város jegyzékében szereplő épülethibákat. Kerestük a Klik megyei vezetőjét, Gerzsei Pétert, őt is a dombóvári iskolaépületek állapotáról faggattuk és arról, hogy mennyit költöttek eddig ezekre az ingatlanokra, illetve mennyit terveznek költeni a következő években. Gerzsei időt kért, mivel a Klik országos vezetőivel konzultálnia kell az ügyben. Amint levele megérkezik, közöljük a választ.

Így néz ki például a Móra Ferenc iskola homlokzata
A szerző felvétele

Amúgy Szabó Loránd szerint a dombóvári probléma országos jelenség, ám a települések eddig nem mertek szembemenni a Klikkel. Dombóvár bátorságában – nyilván – szerepet játszott, hogy a Tolna megyei városban a 2014-es választáson a polgármester által vezetett szervezet, a Természetesen Dombóvár jelöltjei legyőzték a Fidesz-aspiránsokat, s ez erőt ad a civil képviselőknek a kormánykritikához.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.