Doktori nyomozást nem vállalok!

A Pécsi Tudományegyetem két docense is bejelentette: a Schmitt-jelentés közzététele után nem vállal doktori bírálatot.

A Schmitt-dolgozatot vizsgáló bizottság állásfoglalása után Kárpáti András, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) bölcsészkarának docense, a klasszika-filológia tanszék vezetőhelyettese személyes Facebook-oldalán a következőket írta:

"Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A SE-TSK (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar) bizottságának mai döntése értelmében az értekezést benyújtónak nem kell tudatában lennie, hogy 16 oldal szó szerinti és 180 oldal többé-kevésbé szó szerinti fordítása nem "önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés" (SE-TSK által hivatkozott doktori szabályzat 4.d.§) A bizottság döntése a szerzőt nem, csak a bírálót, illetve rajta keresztül az egyetemet teszi felelőssé, amiért nem "tárta fel" a tényt, hogy 180 oldal egy a bírálat idején nem publikált, mindössze egy-két kézirati példányban létező mű fordítása. Bíráló ilyesmiről akkor szerezhet tudomást, ha (a) az értekezést benyújtó ezt a tényt közli vele, vagy ha (b) véletlenül ismeri a lefordított, de a benyújtáskor nem publikus művet, vagy ha (c) nyomozó.

Ha egy később „első polgárrá” emelkedett személy megtehette, hogy nem közölte, másolatot nyújt be, akkor mit várhatok én? Minden nem publikált disszertációt nem ismerhetek. Nyomozást pedig nem vállalok. Ezért semmit nem bírálok el mától. Ha sokan nem bírálunk, akkor a magyar tudományos életnek vége. Bár lehet, hogy enélkül is."

A fentiek ismeretében telefonon megkerestük Kárpáti Andrást, ám az egyetemen 1992 óta dolgozó docens elzárkózott a nyilatkozattól. Azt mondta: „nincs semmiféle sztori, csak az van, amit leírtam”. Kárpáti arra a kérdésre, hogy egyáltalán megtagadhatja-e a bírálatot, ha arra az egyetem kötelezi, ezt felelte: nem tudom, nem érdekel.

Megkérdeztük erről a kar vezetését, ám ők egyelőre nem kívántak nyilatkozni az ügyben. Ugyanakkor a pécsi egyetem több, általunk megkeresett oktatója elmondta, hogy a doktori munkák bírálatát nem tagadhatják meg, s erről az intézmény szmsz-e is így rendelkezik.

Amúgy Kárpáti véleményét szerdán még kevesen ismerték a pécsi egyetemen, így a docens szavainak alig volt visszhangja. Ennek ellenére már volt, aki úgy fogalmazott, hogy ő is gondolkodik hasonló állásfoglaláson. Horváth Csaba, a jogi kar politikaelméleti tanszékének docense pedig kijelentette: a plágiumbizottság munkáját megismerve ő sem hajlandó mostantól hallgatói szakdolgozatok és disszertációk bírálatát elvállalni. Horváth szerint egyébként, ha ez az állásfoglalás általánossá válna, akkor az egyetem munkája ellehetetlenülne. Egy másik oktató úgy vélekedett, hogy ettől nem kell tartani, mert a tanárok ennél jobban féltik egzisztenciájukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.