Dobhatják ki az Ökotárs elleni bizonyítékokat

„Ellentmondásos és a jogalkalmazás szempontjából kifogásolható helyzet áll elő azzal, hogy ugyanaz a bíróság, ugyanazon tényállás, illetve iratok és bizonyítékok alapján két különböző végzésben egymástól eltérő álláspontra helyezkedett” – így reagált a Fővárosi Főügyészség lapunk azon kérdésére: voltak, lesznek-e a rendőrségnél és/vagy az ügyészségnél következményei annak, hogy egy nyomozási bíró nemrég azt állapította meg, nem volt törvényi alapja az Ökotárs Alapítványnál tavaly szeptember 8-án tartott házkutatásnak.

Szombati lapunkban írtunk arról, hogy „összevissza ítéltek a bírók az Ökotárs-ügyben”. Január 23-i jogerős döntésével a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) jogszerűtlennek minősítette az említett házkutatást. A bíróság – Móra Veronika igazgató házkutatás ellen benyújtott panaszának helyt adva – azt is kimondta, hogy „még bűncselekmény egyszerű gyanúja sem állt fenn a szervezet tevékenységével összefüggésben”. Három hónappal korábban viszont a BKKB egy másik nyomozási bírója még szinte minden tekintetben törvényesnek és indokoltnak ítélte ugyanezt a házkutatást.

A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a második, az alapítvány panaszának helyt adó végzés téves jogi okfejtésen alapul. Szerintük a feljelentésben foglaltak és a nyomozás jelenlegi egyéb adatai arra utalnak, hogy az alapítvány kuratóriuma kötelezettségeit megszegve nem az alapítvány céljainak megfelelően kezelte a rá bízott vagyont. Az ügyben eszerint összességében a bűncselekmény elkövetésének gyanúja igenis fennállt.

Álló háború. Akár újabb házkutatás is következhet
Álló háború. Akár újabb házkutatás is következhet
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A házkutatást jogszerűtlennek minősítő bíró felrótta a hatóságoknak, hogy a Kehi által tett feljelentést csak iktatták, de a nyomozást az abban megfogalmazott jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával nem rendelték el. Később az alapítványnál és annak egyik kurátoránál, Foltányi Zsuzsannánál mégis olyan iratokat foglaltak le, amelyek a Kehi-feljelentésben vélelmezett bűncselekmény bizonyítására valók.

A főügyészség szerint a nyomozó hatóság a következetes joggyakorlatnak megfelelően az egy magánszemély által tett feljelentés alapján hűtlen kezelés keretében elrendelt nyomozás részeként vizsgálta a Kehi feljelentésében leírtakat is. Ha ugyanis egy ügyben már elrendelték a nyomozást, egy újabb feljelentés esetén új nyomozás elrendelése már nem indokolt, akkor sem, ha az újabb feljelentés újabb bűncselekmények elkövetésének gyanúját veti fel.

„Az eljáró nyomozási bírónak a gyanút érintő álláspontja sem a nyomozó hatóságot, sem az ügyészséget nem köti, azaz az eljárás ettől még folytatható.” A törvénytelennek ítélt házkutatáson beszerzett bizonyítok azonban nem használhatók fel. Legalábbis addig nem, amíg azokat egy újabb, immár jogszerű eljárás – például egy újabb, immár törvényesen végrehajtott házkutatás – keretében újra be nem szerezték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.