„Szanyi kirohanása a hivatalos álláspont?”

Szanyi Tibor kirohanása hivatalos álláspont az MSZP-nél? - kérdezi közleményében a DK szóvivője a szocialistáktól.

Gréczy Zsolt közleményében emlékeztet arra: Szanyi Tibor MSZP-s politikus a Facebook oldalán Angela Merkel elleni tüntetésre buzdított, mert szerinte a német kancellár nem hálálta meg eléggé, amit Németh és Horn tettek Magyarországért, Németországért, Európáért.

A Demokratikus Koalíció úgy értékeli,  Szanyi megfeledkezhetett arról, hogy Merkel nem csak az EU-nak, hanem annak a német kormánykoalíciónak is az egyik legbefolyásosabb politikusa, amelynek minden tagja - a német szociáldemokrata párt is - egyformán érdekelt az európai integrációban és az európai értékek közös képviseletében.

- Szanyi Tibor nyilatkozatának szavai alapján úgy tűnhet, mintha nem is értené az Európai Unió szellemiségét és működését - ami egy EP-képviselőtől aggasztó jelenség - fogalmaz Gréczy. A Demokratikus Koalíció azt szeretné megtudni az MSZP-től, hogy Szanyi szavai tekinthetőek-e a párt hivatalos álláspontjának. A DK szerint az ellenzéki pártok felelőssége, hogy képesek-e javítani Magyarország negatív megítélésén az Európai Unióban.

„Szanyi szavai azonban csak megerősítik az Orbán-kormány nyugatellenes nézeteit, tovább rontva az országunkról kialakult képet" - írják, hozzátéve, a Demokratikus Koalíció az Európai Uniót továbbra is hazánk elkötelezett szövetségesének tartja, hiszen Magyarország számára a demokratikus nyugatnak és az európai közösségnek nincs alternatívája.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.