DK: Pásztor Albert kimondja, amit más körülír

A cigánybűnözős kijelentéséről elhíresült volt miskolci kapitány mögül az Együtt és a PM is kihátrált. A Fidesz és a Jobbik már temeti az összefogást.

Pásztor Albertet, Miskolc volt rendőrkapitányát jelöli az őszi választáson Miskolc polgármesteri posztjára az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentették be a baloldali pártok helyi vezetői szerdai sajtótájékoztatójukon.

Tompa Sándor, a DK városi elnöke azt mondta: Miskolcon nem jó irányba mennek a dolgok. Békére van szükség, ezért azt javasolják, hogy Pásztor Albert volt városi rendőrkapitány legyen a demokratikus ellenzék közös polgármesterjelöltje, mert ő az "aki kimondja amit más körülír, és megteszi, amit mások nem". (Ezzel Tompa Sándor vélhetően Pásztor 2009-ben tett botrányos kijelentésére utalt, miszerint "a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.")

Simon Gábor, az MSZP városi elnöke úgy fogalmazott: a miskolciak figyelmébe ajánlják az egyebek mellett a Magyar Köztársaság lovagkeresztje kitüntetéssel elismert, 2011-ben Miskolc Pro Urbe díjjal is kitüntetett Pásztor Albert munkáját. Simon Gábor azt is elmondta, hogy Pásztor Albertnek - aki független jelöltként indul a választáson - a politikához soha nem volt köze, Miskolchoz viszont annál inkább, ezért is támogatják a szocialisták. Kijelentette: "a pártoknak nem az a feladatuk, hogy önmaguknak válasszanak polgármesterjelöltet, hanem, hogy a miskolciaknak ajánljanak olyan személyt, aki a legszélesebb támogatottságot meg tudja szerezni". Hozzátette, hogy ezért minél szélesebb összefogást, koalíciót szeretnének kialakítani.

Az MSZP városi elnöke kérdésre válaszolva elmondta: bár tavasszal, az országgyűlési választás egyik miskolci kampányrendezvényén úgy konferálták fel, hogy ő Miskolc következő polgármestere, itt és most az a legfontosabb, hogy új vezetői legyenek a városnak. "Lokálpatrióta vagyok, büszke vagyok arra, hogy Miskolcot képviseltem az elmúlt tizenkét évben az Országgyűlésben. Nem a személyem a lényeg, hanem Miskolc és az itt lakók. Meggyőződésem, hogy egy független, civil jelölt a miskolciak sokkal szélesebb körét tudja megszólítani, Pásztor Albert mindenki polgármestere tud lenni" - mondta.

Pásztor Albert úgy fogalmazott: integráló és nem megosztó polgármester szeretne lenni, ezért is döntött úgy, hogy független jelöltként méreti meg magát, egyetlen párt "befolyása" alá sem akar kerülni, mindenkit szakmai teljesítménye alapján ítél meg, mint korábban is.

A Párbeszéd Magyarország korábban jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartják Pásztor jelölését. Majd hasonló döntésre jutott az Együtt elnöksége is - bár a sajtótájékoztatón még úgy harangozták be Pásztort, hogy az Együtt támogatását is bírja. A sajtótájékoztató után viszont Szigetvári Viktor társelnök azt nyilatkozta, az Együtt nem támogatja, hogy Pásztor Albert induljon Miskolc polgármesteri címéért. A párt elnökségi ülésén hozott hivatalos döntés a miskolci sajtótájékoztatóval egy időben született. (A sajtótájékoztatón viszont Iván Tamás, az Együtt helyi politikusa még azt mondta, hogy Miskolc szempontjából jó döntés született Pásztor jelölésével.)

Az 59 éves, eredetileg mérnök végzettségű Pásztor Albert tíz évig volt Miskolc rendőrkapitánya, 2000-ben az akkori, Fidesz-vezetésű városi önkormányzat javasolta erre a tisztségre. Pásztor Albert a sajtótájékoztatón azt mondta, független jelöltként indul a választáson.

Szerda délután a Fidesz is megszólalt Pásztor jelölése ügyében. Soós Attila miskolci frakcióvezető megfogalmazása szerint nemcsak az MSZP esett szét Miskolcon, hanem már a baloldali összefogás is.Soós Attila úgy fogalmazott: a miskolci MSZP teljes szétesését, a kapkodást mutatja, hogy néhány hónapja még Simon Gábort akarták polgármesterjelöltnek. A hírek szerint azonban az egykor négy országgyűlési képviselőt és két minisztert is adó helyi szocialisták a teljes szétesés állapotába jutottak – mondta. A döntésük azt mutatja, hogy már egy pártpolitikust sem tudtak felkérni polgármesterjelöltnek, „várost vezetni ugyanis, csak hiteles politikusokkal lehet" - tette hozzá. Szerinte a legújabb polgármesterjelöltjük mögött semmilyen valóságos politikai erő nem áll.

A Jobbik miskolci polgármesterjelöltje szerint a baloldal már a sajátjainak is vállalhatatlan. Jakab Péter közleményében felidézte, hogy Simon Gábort nemrég még úgy mutatták be a szocialisták miskolci kampányrendezvényén, mint a város leendő polgármesterét. Látva a Jobbik erősödését és a baloldal "veszekedésektől hangos gyengülését, Simon Gábor mára elhagyta a süllyedő hajót, hogy átadja a kormányrudat annak, aki maga sem meri felvállalni az MSZP-t" - fogalmazott Jakab Péter. 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.