DK: furcsa közbeszerzés Debrecenben

A Közgép új konkurenciájának kikiáltott Duna Aszfalt Kft. máris közbeszerzést nyert Debrecenben: 2,7 milliárdért építhet egy fél kilométeres útszakaszt. A bírálatra a polgármester közölte: a DK-s politikus állításai hamisak, alaptalanok és durvák.
A híradások szerint Orbán Viktor miniszterelnök által preferált cégek közé sorolt Duna Aszfalt Kft. nyerte meg azt a közbeszerzést, amelynek eredményeként a társaság a debreceni nyugati tehermentesítő kiskörút 530 méteres szakaszának építését bruttó 2,7 milliárd forintért végezheti el.

- Azt kérdezzük Debrecen polgármesterétől, hogy a Duna Aszfalt Kft. debreceni győzelme a része-e annak a háborúnak, amit a Fidesz és Orbán Viktor folytat Simicska Lajos ellen? - erre kíváncsi a Demokratikus Koalíció (DK) debreceni vezetője, Varga Zoltán önkormányzati képviselő.
 
Mint közleményében a DK debreceni politikusa írja: ha valóban szó van a piac sokak szerint maffiamódszereket felvonultató újraosztásáról, akkor a Simicska-érdekeltségek helyett új cégcsoportok fognak nagyon rövid időn belül mesés módon helyzetbe kerülni. Szerinte ennek egyik jele lehet a Duna Aszfalt Kft. debreceni győzelme.
 
Erről Varga Zoltán közölte: ebben az esetben nagyon nehéz lenne a sokak szerint maffiajellegű magyarországi bel- és gazdaságpolitikát követőket meggyőzni arról, hogy a cég győzelme a véletlen, még inkább a rátermettség eredménye volt.
 
A DK politikusa a debreceni városvezetésnek föltette a kérdést: Papp László polgármester milyen garanciát vállal arra, hogy a kivitelezési díj nem lesz a jól bevált debreceni gyakorlat szerint úgynevezett pótmunkákkal, vagy egyéb más módon „felturbózva”?
 
Varga mondandójára reagálva Papp László debreceni polgármester közölte: Varga Zoltánt a tények soha nem zavarják, ha politikai érdektől vezérelve félre akarja vezetni a város polgárait. Szerinte Varga rágalmakkal fűszerezve próbálta a Nyugati kiskörút fejlesztése ellen hangolni Debrecen közvéleményét. Kijelentette: a DK-s politikus állításai hamisak, alaptalanok és durvák.
 
A kifogásolt útszakaszról a polgármester azt mondta:  a beruházás összetett fejlesztés, amely nem egy 530 méteres út építéséről szól, annál sokkal komplexebb. Új jelzőlámpás csomópontok készülnek, helyenként több méter mélyen talajcsere és speciális földmunka szükséges, növényzetrendezés történik, s megújul a környék közműhálózata.
 
Papp végül hozzátette: a 2,719 milliárd forintnyi fejlesztés nyílt közbeszerzési eljárás révén valósul meg, a műszaki tartalom és a pályázat eredménye nyilvános.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.