DK: ezért a munkáért nem jár pénz a felcsúti gázszerelőnek

A Demokratikus Koalíció szerint használhatatlan utakért egyetlen forint sem jár Mészáros Lőrincnek. Cikkünk nyomán a DK-nak Tarlós Istvánhoz is van kérdése: adott-e teljesítési igazolást a XVIII. kerületben történt „életveszélyes útfelújításért"?
Helyenként csaknem egy méterrel keskenyebbek lettek az utcák a XVIII. kerületben a csatornázás utáni újraaszfaltozáskor. Másutt csatornafedők állnak ki az útburkolatból. A kivitelezők egyike Mészáros Lőrinc cége, amely a CDM konzorcium tagjaként a legtöbbet nyerte a fővárosi csatornázáson – írtuk szombati cikkünkben.

A Népszabadságra hivatkozva a Demokratikus Koalíció (DK) közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a kerületi Fidesz-frakció vezetőjének körzetében felújított szakaszok ugyanakkor még szélesebbek is lettek a korábbinál.

A felcsúti gázszerelő nyomán tehát a XVIII. kerületben minden út a korrupcióhoz vezet, hol keskenyebb, hol szélesebb nyomvonalon – állítja a DK. A több szakaszon véghezvitt „útlopás" következtében ráadásul elvileg kétirányú utak változtak gyakorlatilag egyirányúvá, hiszen 3 és fél méteren nem fér el egymás mellett két autó. A nem fideszes körzetek lakóinak így a mindennapjaivá válik az életveszélyes közlekedés, amiért cserébe Mészáros Lőrinc újabb százmilliókat tehet zsebre korábbi milliárdjaihoz hasonlóan.

A Demokratikus Koalíció szerint használhatatlan utakért egy forint közpénz sem jár Mészáros Lőrincnek. A DK szerint azokat a szakaszokat, ahol a felújítás következtében az út szélessége nem éri el a hivatalos szabványban meghatározott 4,25 métert, Mészáros Lőrincnek haladéktalanul ki kell javítania.

Mivel az útfelújítás közbeszerzési eljárását a főváros végezte, a DK szerint Tarlós István főpolgármesternek is felelnie kell: adott-e teljesítési igazolást Mészárosnak az életveszélyes útfelújításért?

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.