Díszpolgárnak jelöli az MSZP Tulassayt, aki nem örül

Mások mellett Tulassay Tivadar gyermekgyógyász akadémikust, a Semmelweis Egyetem hivatalban lévő rektorát is budapesti díszpolgári címre jelölte az MSZP – közölte Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője.

Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakcióvezetője a távirati irodának kedden küldött közleményében azt írta: olyan Budapestben gondolkodnak, ahol a konzervatív, a liberális és a szociáldemokrata gondolkodás erősíti egymást, ezért jelöltek a díszpolgári címre olyan fővárosiakat, akik "sokféleségükben is összekötnek minket, akik tetteikkel bizonyítják, hogy itt él velünk egy jobb, igazságosabb, kiszámíthatóbb ország lehetősége".

Az MSZP díszpolgári címre jelölte Tulassay Tivadar gyermekgyógyász akadémikust, aki tudományos és közéleti tevékenységével széleskörű társadalmi elismerést vívott ki, Szinetár Miklós rendezőt a kultúrában betöltött missziójáért, Kovács Gábor befektetőt, műgyűjtőt a kortárs képzőművészet felkarolásáéért, Koltai Lajos operatőrt, rendezőt filmművészeti munkásságáért és Dávid Géza kajak-kenu edzőt a sportolók felkészítésében elért eredményeiért.

"Reméljük, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP-frakciója képes lesz átlépni saját árnyékát, megfontolja javaslatainkat és hozzáteszi a magáét egy közös alapokon építkező sokszínű város megteremtéséhez" – írta Horváth Csaba.

A jelölés hírére a rektor közleményt adott ki, amelyben finoman elhatárolódott az MSZP kezdeményezésétől. "Amint azt az elmúlt napokban több alkalommal is elmondtam, szeretném távol tartani a politikát önmagamtól és a Semmelweis Egyetemtől. A jelölésről kizárólag a médiából értesültem" – írja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.