Díjat ért az internetadó megbuktatása

Állampolgári kampány kategóriában a „Százezren az internetadó ellen” kapta az Európai Civil Fórum díját, a civil szervezetek legnagyobb európai elismerését.

A díj indoklásában kiemelték, hogy a magyar  Facebook-csoport  által elindított tavaly őszi tüntetéshullám hatására az Orbán-kormánynak „nem volt más választása”,  lemondott az internetadóról szóló elképzeléséről. Ez volt az első, és eddig az utolsó alkalom, hogy az Orbán-kormány teljes egészében meghátrált egy civil ellenállással szemben. A mozgalom szervezte meg az elmúlt 25 év legnagyobb ellenzéki demonstrációját Magyarországon – állítja – igaz, vitathatóan – az Európai Civil Fórum.

Európai Civil Fórum tíz évre visszatekintő díját négy kategóriában – a legjobb médiaprojekt, a legjobb nem-kormányzati szervezet, az év embere és a legjobb állampolgári kampány kategóriájában – osztják ki. 

Az elismerést jövő csütörtökön Strasbourgban, az Európa Tanács épületében adják át. „A díj segíthet egyértelművé tenni az európai közvélemény felé: Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és politikájával” – nyilatkozta a 444-nek a Százezren az internetadó ellen vezetője, Gulyás Balázs.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.