galéria megtekintése

Deutschot tolnák előre, bár ő indította el a bukást

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 16. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

Rejtélyes javaslat, titkos egyeztetés, forgatókönyv elnökváltásra, valamint hatmilliós szponzorpénzveszteség – felgyorsultak az események a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) körül, ahogy közeledik a péntekre meghirdetett rendkívüli közgyűlés. Úgy tudjuk, egy hétfő esti „szakmai egyeztetésen” az is felvetődött: ideiglenesen Deutsch Tamás vehetné át a testület vezetését.

A felbolydulás annyiban érthető, hogy a pénteki közgyűlésen várhatóan döntenek a pénzügyi botrányokba keveredett, leginkább a végtörlesztésére felvett hárommillió forintos vissza nem térítendő támogatás miatt támadott elnök, Gömöri Zsolt és az alelnök, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő sorsáról.

Gömöri nézheti az óráját: már pénteken Deutsch léphet a helyére
Gömöri nézheti az óráját. Már pénteken Deutsch léphet a helyére
Veres Viktor / Népszabadság

A feszült „készülődésről” sokat elárul, hogy sajátos, helyenként rejtélyes közleményt osztott meg Facebook-oldalán Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke, a MOB Fogyatékosok Sportjáért Felelős Szakmai Tagozatának tagja.

 

Írásában jelezte, hogy véget kell vetni „a magyar parasport körül zajló áldatlan és méltatlan felhajtásnak”, a rendkívüli közgyűlésen le kell zárni a vitákat.

Arról viszont, hogy ő maga miként képzeli ezt el, titokzatosan csak annyit írt: „hétfőn megnyugtató megoldást kínáló javaslatot fogok tenni”.

Szabó Lászlót elértük telefonon, ám javaslatáról ekkor még nem kívánt nyilatkozni.Még azt sem árulta el, hogy hol és pontosan mikor tájékoztatja a bizottság tagszervezeteinek elnökeit és a Paralimpikonok Klubjának elnökségét.

Alighanem titkolózása is szerepet játszott abban, hogy a parasportot ismerők körében rögtön híre kelt, Szabó László így jelentkezhetett be az elnöki posztra. Forrásaink szerint ugyanis a jelenlegi vezetés már érzi, hogy helyzete tarthatatlanná vált, így

most megpróbálnak a saját maguk által irányított módon, a lehető legkisebb presztízsvesztességgel visszavonulni, s egy „baráti” utódnak átadni a helyet.

Ez utóbbi megjegyzéssel forrásunk arra utalt: Szabó Lászlót még 1999-ben Deutsch Tamás akkori ifjúsági és sportminiszter tárcája egyik helyettes államtitkárává nevezte ki. Szabó Lászlót megkérdeztük arról, van-e alapja azoknak a feltételezéseknek, amelyek szerint az MPB elnöke lenne, s határozott, de rövid választ adott: „Nincs.”

Információink szerint Szabó László egy budapesti, belvárosi étterembe invitálta a sportvezetőket. A hétfő késő este véget ért zártkörű megbeszélés miatt újra kerestük Szabó Lászlót, ám nem értük el. Az egyeztetés egy résztvevője, Koller Sándor, a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, Szabó László azt javasolta, hogy Gömöri Zsolt mondjon le, feladatait pedig Deutsch Tamás lássa el addig, amíg végleges elnököt nem választanak.

Ez már csak azért is meglepő lenne, mert Deutsch javasolta annak idején az elnök végtörlesztésének anyagi támogatását.

Kora délután a „Hiteles és tisztességes paralimpiai mozgalomért!” címmel közleményt adott ki több sportoló, sportszakember. Az azonnali elnökségváltást szorgalmazva – egyúttal jelezve, szívesen vállalnának feladatokat a vezetésben – azt írták, elengedhetetlen a nyugalom és a stabilitás azonnali visszaállítása, „a szervezet tisztaságának, függetlenségének és politikamentességének biztosítása”, és annak garantálása, hogy a sportolók megfelelő körülmények között készülhessenek a riói paralimpiára. A levél aláírói – Koller Sándor, Zachár Attila, Lombosi Melinda, Kazány Tibor, Benácsi Szandra, Keserű József, Kanyó Zsolt – kiemelt feladatnak tekinti a szponzorok bizalmának visszaállítását is. Nem véletlenül: lapunk számolt be először arról, hogy a botrányok miatt a Coca-Cola felfüggesztette a támogatást, a múlt hét végén pedig, tudta meg a Magyar Nemzet, az Allianz döntött hasonlóképpen, hatmillió forintot tartva így vissza.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.