Dénes Tamás kihívja Éger Istvánt

Leköszönt a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöki tisztségéről Dénes Tamás, s a szövetség zárt ajtók mögött zajló hétfői tisztújító gyűlésén Sipka Balázst választották meg az új elnöknek.
Dénes Tamás indul a Magyar Orvosi Kamara elnöki posztjáért a köztestület hétvégi tisztújító küldöttgyűlésén. Lapunknak elmondta: orvostársaitól kapott jelölést a kamara elnöki, alelnöki, főtitkári és titkári pozíciójára, amit elfogadott. Így Éger István jelenlegi elnök kihívója lesz a tisztújításon.
Dénes Tamás
Dénes Tamás
Forrás: Facebook

Nincs összefüggés a lemondása és a kamarai tisztségekre való jelölése között – mondta Dénes, s hozzátette: a rezidensszövetség elnöki posztjáról már a tavasszal le akart mondani, de ezt a nyári demonstrációk miatt nem tette meg, most viszont elérkezett az ideje ennek is.

„Folytatjuk, mondhatnám viccesen” – vágta rá, amikor azt firtattuk, milyen programmal készül a köztestület élére. Hozzátette: a jelenleginél hangsúlyosabb érdekképviseletet szeretne megvalósítani. Példaként említette a Merényi pszichiátriáján történteket, hasonló botrányok esetén pedig határozottabb kamarai fellépéssel védené meg az ott dolgozókat. Megjegyezte, nem biztos, hogy az ott történt balesetek bekövetkeztek volna akkor is, ha a fenntartó biztosítja a szakmai feltételeket. Továbbá nagyobb hangsúlyt fektetne a szakmai továbbképzésekre, szeretné fölrázni az orvostársadalmat az apátiából, ami miatt most meglehetős érdektelenséggel viseltetnek a kamara közügyei iránt.

Emlékeztetett arra: korábban több javaslattal is próbálkoztak, hogy szorosabban működhessenek együtt az orvosi kamarával, de eddig ez nemigen valósult meg. Például szerették volna a kamarán belül létrehozni a szakorvosjelölti tagozatot a fiataloknak, ám nem sikerült az országos elnökséggel erről megegyezni. Hozzátette: a generációváltásnak előbb-utóbb meg kell történnie, és erre esélyt teremthet, ha fiatal orvosok kerülhetnek a köztestület vezetői közé.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.