Demszky kevesli a nyugdíját

Korkedvezményes nyugdíjért folyamodott Demszky Gábor, de a megállapított összeget kevesli – állítja a Bors.

Budapest egykori főpolgármestere kérelmet adott be az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz, hogy korkedvezménnyel nyugdíjba vonulhasson - írja a lap. Erre most, 58 évesen lehetősége is van, ugyanis a törvény szerint öregségi nyugdíjba mehet a korhatár betöltése előtt hét évvel az a polgármester, aki három vagy ennél több választási ciklus során tölti be ezt a tisztséget.

Meg is állapítottak neki egy összeget, amit a főpolgármester a Bors szerint kevésnek tart, ezért fellebbezett. Levelében a lap információi szerint, azt írta a hivatalnak, hogy ő azért keresett viszonylag „rosszul" - 2009-ben és 2010-ben átlag bruttó havi 900 ezer forintot -, mert politikai támadásoknak volt kitéve. A fellebbezést azonban elutasították határidő-túllépés miatt.

Felhívták Demszky Gábort is, de miután megtudta, hogy honnan keresik, lecsapta a telefont. Szőke Lovas Zsuzsa, az ONYF szóvivője azt mondta, hogy nem nyilatkozhatnak személyiségi jogokat érintő ügyben.

A volt főpolgármester az Indexnek elmondta: nem tudja elfogadni, hogy a nyugdíjbiztosító nem számította bele a nyugdíjalapjába azt a 8 évet 1981 és 1989 között, amíg ellenzéki szerepe miatt azzal büntették, hogy nem kapott munkát és közveszélyes munkakerülőként tartották nyilván. Nyugdíja most 200 ezer forint, a plusz nyolc év néhány tízezer forintot dobna a mértéken.

A volt főpolgármester hozzátette, hogy dolgozott abban az időben is, például szamizdatot szerkesztett, de az a Kádár-rendszerben illegális munkának számított, ami hivatalosan nincs benne a nyugdíjalapjában.

Demszky nyugdíja az elmondása szerint mintegy 200 ezer forint lenne ha a 30 év munkaviszony alapján számolnák a pénzét, és pár tízezer forinttal több, ha a kiesett 8 évet is hozzávennék. Nem a pénz számít, ez elvi kérdés, tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.