Demszky: Többször ki kellett oktatnom Hagyót

Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester szerint korábbi, a BKV-t felügyelő helyettese, Hagyó Miklós (MSZP) szeretett a cég irányítójaként megjelenni, ám a konfliktusos ügyek elől többször elmenekült.

A városvezető szerdán a BKV-ügyeit vizsgáló fővárosi eseti bizottság előtt nyilatkozott Hagyóról, arra a kérdésre válaszolva, milyen kifogásokat tett volt helyettese tevékenységével kapcsolatban. Demszky Gábor több levelet és írásos kabinetemlékeztetőt is idézett, melyekben Hagyó Miklós több, BKV-val kapcsolatos feladatellátását sérelmezte.

Az első ilyen levél 2007 áprilisában született, amikor Hagyó Miklós "téves feladatértelmezését" a koalíciós koordinációs tanács napirendjére javasolta. Ebben azt sérelmezte, hogy szocialista helyettese a koalíciós szerződésen "túlnyúló" feladatok ellátására is igényt tartott fővárosi közüzemi cégeknél, gazdasági társaságoknál. Példaként említette továbbá, hogy 2008 februárjában levelet írt Hagyó Miklósnak, melyben arra hívta fel a helyettese figyelmét: a "hozzá telepített képviseleti jog tovább nem delegálható".

Demszky Gábor elmondta azt is: 2009 júliusában Hagyónak írt levelében "szerencsétlennek" nevezte, hogy egy tőle (Hagyótól) származó, párton belüli levél nyomán a sajtóban az jelent meg, "megrendült a városvezetés jelentős részének bizalma" Kocsis István BKV-vezérigazgatóban és "vezetőváltás hírét adják közre". Ekkor helyettesétől azt kérte, hogy a jövőben a hasonló kérdéseket ne a nyilvánosság útján, hanem közvetlenül ossza meg vele és a városvezetés többi tagjával. A főpolgármester úgy fogalmazott: Hagyó Miklóst többször ki kellett oktatnia arról, mi a dolga, ám ezek az ügyek szakmai típusúak voltak.

Demszky Gábor azt hangoztatta, hogy tavaly nyárig a BKV-val összefüggésben csak irányítási hibák, rossz vezetői döntések híre jutott el hozzá, és - mint mondta - Hagyó Miklóst ezekért tartja felelősnek.

Arra a kérdésre, mikor és honnan szerzett tudomást a BKV menedzsmentje által alkalmazott tanácsadói szerződéskötési gyakorlatról, kifejtette: az AAM-szerződés ügyében foglalkoztak ezzel először érdemben, amikor 2008 októberében bevitték a közgyűlés elé a BKV összes, 2007. január 1-je és 2008. március 25-e között kötött tanácsadói szerződését, így elvben azoknak is ezek között kellett lenniük, amelyek most a nyomozás tárgyát képezik. Akkor azonban senki sem látott törvénysértésre utaló körülményeket.

Demszky Gábor jelezte: az ülésre készülve munkatársai felhívták a figyelmét arra, hogy a BKV által akkor szolgáltatott adatok és az azóta nyilvánosságra hozott szerződések listája nem fedi egymást, azaz vannak olyan cégek, amelyek ellen nyár eleje óta feljelentés történt, de 2008-ban nem kaptak róla tájékoztatást a BKV-tól.

Mint mondta, összesen 306 olyan tanácsadói, reklám- és kommunikációs szerződés létezett Antal Attila idején, amellyel kapcsolatban elképzelhető, hogy a BKV megtévesztette a felügyelőbizottságot és azon keresztül a közgyűlést, elhallgatva bizonyos szerződéseket. A vizsgálóbizottság dolga a két lista összevetése - fűzte hozzá.

A főpolgármester Dancs Gábor közösségi közlekedési tanácsnok 2008 augusztusi távozásával kapcsolatban elmondta: úgy véli, ha Dancs Gábor azt érezte volna, hogy "érdemi befolyása van a BKV működési struktúrájának átalakítására", akkor maradt volna. Felidézte: Dancs Gábor 2006-ban "kész koncepcióval érkezett", egy javaslattal arra vonatkozóan, hogy a BKV-tól független megrendelő szervezetet hozzanak létre, de ezt Hagyó nem támogatta. Sőt - mint mondta - Hagyó szóban nehezményezte, hogy Dancs Gábor túl jó kapcsolatot ápol Vitézy Dáviddal (a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivőjével, a BKV-fb tagjával), és többször együtt szavaznak az fb-ben.

Demszky Gábor a BKV-ügyeit vizsgáló fővárosi eseti bizottság előtt nyilatkozik 2010. február 10-én
Demszky - BKV
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.