Már csak a pedagógussztrájk következhet

A szerdai és a pénteki egyeztetések után születhet döntés arról, munkabeszüntetéssel tiltakoznak-e a pedagógusok a fizetésemelés elhalasztása miatt – közölte a Pedagógus Szakszervezet elnöke.

A pedagógus szakszervezetek a hétre tervezett egyeztetések után döntenek arról, milyen formában tiltakoznak a béremelés esetleges elhalasztása miatt. Galló Istvánné, a Pedagógus Szakszervezet elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában kijelentette: a törvény szerint a megemelt munkaterheket és az új fizetési rendszert 2013. szeptember 1-jétől vezetik be.

Ezt a törvényt még nem módosították, ugyanakkor ellentmondó információkat kapunk – jegyezte meg az érdekvédő, utalva arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint az egyenlegjavító csomag részeként csúszik a tanárok jövő szeptemberre tervezett fizetésemelése, a miniszterelnök és az oktatási államtitkár azonban a gazdasági folyamatoktól tette függővé mindezt.

Galló Istvánné rámutatott: „nem csak a pedagógusbérekről van szó”, hiszen a közoktatási intézményekben mintegy negyvenezer olyan alkalmazott dolgozik, aki az oktató-nevelő munkát segíti, és akinek öt éve nem emelkedett a fizetése. Hangsúlyozta: nem csak a bérekért és a munkaterhek emelése miatt emelnek szót, hiszen a nagyarányú elbocsátások vesztesei a gyerekek lesznek.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott: nem tudják, kitől kaphatnának garanciát a béremelésre. Nem tudni, kire hallgassunk, hiszen az oktatási államtitkárt felülírhatja egy bejelentéssel a nemzetgazdasági miniszter, az ő állítását pedig kétségbe vonhatja egy másik bejelentéssel a miniszterelnök – magyarázta.

Hozzátette: „demonstráción már túl vagyunk, kettőn is, (...) nem is válaszoltak a petícióra”, ezért demonstrációnak, aláírásgyűjtésnek már nincs helye – fogalmazott az elnök, aki szerint a határozottabb érdekérvényesítési akció „nem lehet más, mint a sztrájk”.

Senki sem akar sztrájkolni, de akkora az elkeseredés és a visszaélés a pedagógusok türelmével, hogy nem nagyon van más megoldás – tette hozzá, megerősítve, a döntéssel megvárják az erre a hétre tervezett tárgyalásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.