Debreceni villamosper: első fokon vesztett az Arcadom

A Demján Sándor érdekeltségébe tartozó társaság nem jogerősen pert vesztett ma Debrecenben. Az eljárás igazi tétje az volt: érvényes megállapodás szerint zajlik-e a 2-es villamosvonal sorozatos botrányoktól kísért építése vagy sem.

A Debreceni Törvényszéken ma kihirdetett ítélet szerint az Arcadom Zrt. első fokon pert vesztett abban a polgári peres eljárásban, amelyet a Demján Sándor üzletember érdekeltségébe tartozó cég "társasági határozat felülvizsgálata" iránt indított a debreceni 2-es villamosvonalat építő ATK Konzorcium Kft. ellen indított. Bírósági forrásból úgy értesültünk: az ítélet igazi tétje lényegében az volt, hogy érvényes szerződés alapján zajlik-e a 2-es villamos kivitelezése vagy sem.

Az ügy előzménye: az ATK-Debrecen Konzorciumnak 2012. május 31-én kellett volna befejeznie a debreceni 2-es villamospálya és a hozzá tartozó remízépület kivitelezését, ám ez nem történt meg határidőre. Tavaly nyáron a pálya csak mintegy 23 százalékos, a remíz pedig mindössze 32-33 százalékos készültségi fokon állt. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy az Arcadom Zrt., a budapesti Tóth TD Kft. és a debreceni Keviép Kft. által alkotott konzorcium nem fizette ki időben az alvállalkozói jelentős részét, holott a debreceni önkormányzat határidőre fizetett a cégtársulásnak.

A sorozatos botrányok miatt az építkezés leállt, Debrecenben az elmúlt évben érdemi munkavégzés nem történt. A ki nem fizetett alvállalkozói számlák és a félbehagyott munkálatok egyre nagyobb lakossági elégedetlenséget váltottak ki, s ezt már a városvezetés sem nézhette tétlenül. Pár hónapja az a megállapodás született, hogy a beruházás lebonyolításáért a továbbiakban egy projektcég felel, de  abban a vezető szerepet nem az Arcadom, hanem a konzorcium debreceni tagja, a Keviép Kft. kapja.

A 2-es villamosvonal építésének kivizsgálását végző önkormányzati bizottság előtt Benedek András, az Arcadom Zrt. vezérigazgatója korábban elismerte: a cég tudatosan "alulvállalta" magát azzal, hogy a beruházás kivitelezésére a konzorcium 7,5 milliárd forintos árajánlatot adott. Mint később kiderült, már a kivitelezés előtt látni lehetett, hogy ennyiből nem lehet megoldani az építkezést, sőt további mintegy egymilliárd forintra lett volna szükség ahhoz, hogy  az építkezést a vállalt határidőre befejezzék.

A debreceni önkormányzat szerint a konzorciumot korábban irányító Arcadom Zrt. 2012-ben képtelen volt ellátni a projektirányításból fakadó munkaszervezési és finanszírozási feladatokat, ezért egyeztek meg abban a tagok – az Arcadomon kívül a debreceni Keviép Kft. és a budapesti Tóth TD Kft. –, hogy új társaságot hoznak létre a projekt vezetésére.

A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy – miután az önkormányzat kezdeményezésére megkezdte munkáját az építéssel megbízott új projektcég - idén újraindult a 2-es villamosvonal kivitelezése.

Ilyen előzmények után polgári peres eljárásban támadta meg az említett cégek szerveinek határozatát az Arcadom Zrt.Tatár Tímea szóvivő tájékoztatása szerint a felperes azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg: jogszabálysértő módon írták alá a villamoshálózat fejlesztése nagyprojekt vállalkozási szerződésének módosítását 2013. januárjában. A felperes szerint ugyanis a tagoknak egyhangú döntéssel kellett volna felhatalmazniuk az ügyvezetőt az aláírásra és miután a cég szerint ez nem történt meg, az ügyvezető tulajdonképpen "álképviselőként" járt el a nevükben.

Tatár Tímea hozzátette: a felperes azt kérte, hogy ez utóbbi taggyűlési döntést helyezze hatályon kívül a bíróság, mert jogszabályt sért, illetve a jóerkölcsbe is ütközik. Szerinte a szerződésmódosításról egyhangúan kellett volna határozniuk. A cég felvetette azt is, hogy a szerződésmódosítás jóváhagyásáról nem is szavazhattak volna, mert ez a téma nem is szerepelt a korábban kiküldött napirendi pontok között. A felperes arra hivatkozott, hogy nem kapott az eseményről jegyzőkönyvet. A dokumentumot az alperes a bíróság kérésére benyújtotta. A felperes szerint a taggyűlésről szóló jegyzőkönyvet manipulálták.

Mivel azonban az Arcadom magát a szóban forgó taggyűlésen, és szavazott is, így tudomása volt a döntésről. Keresetében ráadásul nem is kérte, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül a szótöbbségre vonatkozó taggyűlési döntést. Így ezt a kérdést a bíróság nem is vizsgálhatta.

A mai tárgyaláson - amelyen egyik peres fél sem jelent meg – a bíróság közölte, hogy az Arcadom keresetét elutasítja, és kötelezi 38 ezer forint perköltség megfizetésére. Az ítélet szerint az Arcadom keresete alaptalan, mivel a bíróság a társasági határozatok felülvizsgálata iránti perekben kizárólag jogszerűségi felülvizsgálatot végezhet. A felülvizsgálat nem terjedhet ki arra, hogy egy társasági határozat gazdaságossági szempontból indokolt-e vagy sem.

A bíró így fogalmazott: a törvényalkotó nem rótta azt a terhet a bíróságokra, hogy egy társaság tagjai között felmerült gazdasági vitákat eldöntse, a bíróság egy társasági határozatnak csak a  jogszerűségét vizsgálhatja. Márpedig az Arcadom a keresetében nem hivatkozott eljárásjogi szabálytalanságra, s erre csak egy olyan iratban utalt, amelyet határidőn túl terjesztett elő. A törvényszék szerint a cég erre hivatkozva nem kérheti a határozat hatályon kívül helyezését.

Ha a felek valamelyike fellebbez, akkor az ügy másodfokon folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.