Debreceni villamosbotrány: tovább folyik a vizsgálat

Nem fejezte be a mai határidőre a munkáját a debreceni önkormányzat tulajdonosi bizottsága, amely a 2-es villamosprojekt késlekedésének okait vizsgálja. A városvezetés jóváhagyta, hogy a bizottság addig folytassa a föltárást, míg nem tisztáznak minden részletkérdést.

A debreceni önkormányzat közgyűlése a mai ülésén elnapolta a tulajdonosi bizottság készülő jelentésének megvitatását a 2-es villamosprojektről. Ennek az az oka, hogy a bizottság a héten megtartott ülésén úgy döntött, hogy további időt kér a jelentés elkészítésére.

Mint korábban beszámoltunk róla: az ATK-Debrecen Konzorciumnak 2012. május 31-én kellett volna befejeznie a debreceni 2-es villamospálya és a hozzá tartozó remízépület kivitelezését, ám ez nem történt meg határidőre, tavaly nyáron a pálya csak mintegy 23 százalékos, a remíz pedig mindössze 32-33 százalékos készültségi fokon állt. Varga Zoltán és Dobrossy István, a baloldali DISZ önkormányzati képviselőinek kezdeményezésére az önkormányzat múlt decemberben a tulajdonosi bizottságot bízta meg azzal, hogy vizsgálja ki a beruházás anomáliáinak hátterét.  

A város álláspontja szerint a konzorciumot eddig vezető, a Demján Sándor érdekeltségében lévő Arcadom Zrt. tavaly képtelen volt ellátni a projektirányításból fakadó munkaszervezési és finanszírozási feladatokat, ezért a tagok – az Arcadomon kívül a debreceni Keviép Kft. és a budapesti Tóth TD Kft. – a közelmúltban abban egyeztek meg, hogy új társaságot hoznak létre a projekt vezetésére.

A tulajdonosi bizottság legutóbbi, e héten megtartott ülésén Gondola Zsolt, a Független Fórum képviselője javasolta, hogy a jelentést ne készítsék el addig, míg megnyugtatóan le nem zártak minden kérdést. Hozzátette: a képviselők nem tehetik meg a debreceni lakossággal, hogy általánosságokban fogalmazó, elnagyolt jelentést tegyenek le az asztalra. Gondola úgy fogalmazott: a helyzet tisztázása megköveteli a felelősök megnevezését is.

Balázs Ákos fideszes képviselő, a bizottság elnöke úgy vélte: a testület feladata nem a felelősök felkutatása, hanem a rendelkezésre álló dokumentumok, iratok és tények alapján a beruházás körülményeinek kivizsgálása. Az ülésen több fideszes képviselő az szorgalmazta, hogy minél hamarabb be kell fejezni a vizsgálódást, és a jelentést a január 24-i közgyűlés elé kell terjeszteni megvitatásra.

Beszédes mozzanat volt, hogy a fideszes képviselők álláspontját nem osztotta Papp László alpolgármester, a Fidesz-frakció előző vezetője, aki azt javasolta: a bizottság addig ne zárja le a munkát, míg nem tisztázott minden olyan részletkérdést, amire az önkormányzati képviselők kíváncsiak. Véleménye már akkor előrevetítette a közgyűlés mai döntését, amely lehetővé teszi a bizottságnak a vizsgálat folytatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.